Közösségi oldalak

Belföld

Súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetek, garázdaság Méhkeréken

Békés megyében 2023. július 19-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Kamut külterületén 4 óra 30 perc körül egy kisteherautó elütött egy elé kifutó lovat. A jármű jobb első ülésén utazó nő súlyosan megsérült.

Gyomaendrődön, az Áchim András és az Esze Tamás utcák kereszteződésében 16 óra 45 perc körül egy kerékpáros nem adott elsőbbséget egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfinek. Összeütköztek és a biciklis nő súlyosan megsérült.

Békésen, a Fúró utcán 2023. július 18-án 15 óra körül összeütközött két kerékpáros, egyikük súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeit az utólag, egy nappal később érkezett bejelentés alapján vizsgálja a rendőrség.

Méhkeréken, egy vendéglátóhelyen 2023. július 19-én 9 óra körül egy férfi két biliárdgolyót nekidobott a bejárati ajtónak, így kitörte az ajtó üvegét. Ezután a biliárdasztalt is felborította. A rendőrök a 45 éves férfit előállították a Sarkadi Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság miatt büntetőeljárás indult ellene – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum