Közösségi oldalak

Belföld

Ruhatolvaj Békéscsabán, Sarkadkeresztúron fogták meg a jogsi nélküli piás sofőrt

Több ruhát próbált meg ellopni egy férfi 2024. december 18-án 14 óra 15 perc körül az egyik békéscsabai üzletből. Bement a próbáfülkébe, majd a kiválasztott nadrágot, pólót és a pulóvert a táskájába rejtette. Mikor ki akart menni a boltból, az eladó visszatartotta és számonkérte őt. A Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellene.

Egy „kacsázva” közlekedő autóról érkezett bejelentés a rendőrségre 2024. december 19-én éjfél után pár perccel. Egy férfi hívta a segélyhívót és elmondta, hogy nem sokkal korábban Gyulán segítséget nyújtott egy autósnak, aki egy kisebb vízelvezető árokba hajtott. Miután kitolták a kocsit, mindketten Sarkad irányába indultak tovább. Ekkor látta a bejelentő, hogy az előtte haladó gépkocsi vezetője nem tartja az út vonalvezetését, balesetveszélyesen közlekedik. A rendőrök Sarkadkeresztúron, a Zöldfa utában vonták intézkedés alá a sofőrt, aki szonda szerint valóban ittas volt. Kiderült az is, hogy a férfinek nem volt vezetői engedélye és a kocsin sem volt érvényes biztosítás. A Sarkadi Rendőrkapitányság büntetőeljárást és szabálysértési eljárást is indított vele szemben – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum