Egy idős férfi tett bejelentést a rendőrségre 2025. április 30-án Körösladányban arról, hogy a házában, a konyhaasztaláról ellopták a pénztárcáját, amiben a pénze és az iratai is benne voltak. Elmondta a rendőröknek, hogy több ismerősét is be szokta engedni, akik különböző kerti munkákban segítenek neki. A szeghalmi rendőrök rövid időn belül azonosították a lopás feltételezett elkövetőjét egy körösladányi nőt, akinél a pénztárcát is megtalálták. Az idős férfi hiánytalanul visszakapta a pénzét és az iratait is, a nő ellen pedig lopás miatt büntetőeljárás indult.
Összeverekedett két férfi 2025. május 1-jén, 21 óra 15 perc körül Gyulán, a Pósteleki utcában. A férfiak egy előzetes szóváltás után kezdték ököllel ütni egymást, könnyű sérülést okozva ezzel a másiknak. Garázdaság vétség gyanúja miatt indult ellenük eljárás.
Rátámadt volt barátnőjére egy férfi 2025. május 1-jén, 21 óra körül Gyulán. Átmászott a nő házának kerítésén, majd a nyitott ajtón keresztül bement a lakásba és ott többször megpofozta, megrúgta volt pártját. A nő könnyebben megsérült. A gyulai rendőrök elfogták a férfit, őrizetbe vették és súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt eljárást indítottak ellene.
Három férfi verekedett össze 2025. május 1-jén 4 óra körül Sarkadon. Kölcsönösen bántalmazták egymást, de ittasságuk miatt nem tudták elmondani, hogy mi miatt vesztek össze és ki kit ütött meg. A bántalmazás során az egyik férfi sérült meg könnyebben, de mindhármuk ellen eljárás indult garázdaság miatt.
Szarvason, egy nagyáruház parkolójában vontak ellenőrzés alá a rendőrök egy gyalogosan közlekedő férfit és egy nőt 2025. május 1-jén, 22 óra 15 perc körül. A páros az intézkedés alatt végig zavartan viselkedett, ezért a rendőrök átvizsgálták a ruházatukat, ahonnan kábítószer fogyasztásához használatos eszközök, pipák kerültek elő. Mindketten elismerték, hogy fogyasztottak tiltott szert, ezért a rendőrök előállították őket a rendőrkapitányságra. A gyorsteszt kábítószerfogyasztást jelzett náluk, ezért kábítószer birtoklás vétség miatt eljárás indult ellenük.
A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2025. május 1-jén 6 óra 30 perc körül őrizetbe vettek egy férfit, aki annak ellenére kereste fel volt élettársát, hogy a bíróság ezt korábban megtiltotta neki. A távoltartó határozat szabályainak megszegése miatt a férfi gyorsított eljárás keretében három napon belül bíróság elé állíthatják.
Garázdaság vétség elkövetésének gyanúja adott ki elfogatóparancsot a Battonyai Járásbíróság az ellen a férfi ellen, akit 2025. május 1-jén 23 óra körül fogtak el a mezőkovácsházi rendőrök. A férfit előállították a rendőrkapitányságra és őrizetbe vették.
A gyanú szerint ittasan vezetett személyautót az a férfit, akivel szemben 2025. május 3-án 21 óra 45 perc körül intézkedtek a rendőrök Békésszentandráson, a Batthyány utcában. A helyszíni alkoholszondás mérés pozitív lett nála, majd az orvosi vizsgálat is megerősítette az ittas vezetés gyanúját. A szarvasi rendőrök felfüggesztették a vezetői jogosultságát és büntetőfeljelentést tettek ellene.
A gyulai rendőrök 2025. május 3-án elfogtak egy férfit, aki ellen a Gyulai Járásbíróság adott ki elfogatóparancsot súlyos testi sértés miatt. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették.
A jobb cipőjében találtak kábítószergyanús anyagot a rendőrök annál a férfinál, akit 2025. május 4-én 22 óra 15 perc körül ellenőriztek Gyulán, a Göndöcs utcában. Előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyorsteszt is azt mutatta, hogy a fiatal bódító hatású szert fogyasztott. Kábítószer birtoklás vétség gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás.
