A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2024. július 25-én őrizetbe vett egy férfit, mert megszegte a távoltartás szabályait. A bíróság döntése értelmében az elkövetkezendő egy hónapban nem kereshette volna volt barátnőjét, ennek ellenére megjelent a nőnél. A férfit a rendőrök három napon belül újra bíróság elé állíthatják.
A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2024. július 26-án két férfi ellen indítottak büntetőeljárást azért, mert a gyanú szerint ittasan vezettek. Egyiküket 7 óra előtt néhány perccel igazoltatták Gyulán, a Szent István utcában, ő személygépkocsival volt. A második intézkedés délután történt, 16 óra után perccel szintén a fürdővárosban, a Bajza utcában egy kisteherautóval közlekedő férfi akadt fenn az alkoholszondás ellenőrzésen. Tőle elvették a rendőrök a vezetői engedélyét. A másik férfinél nem volt nála az okmány, de ez nem akadálya annak, hogy a rendőrkapitányság kezdeményezze a vezetési jogosultságának szüneteltetését – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
