Közösségi oldalak

Belföld

Orbán Viktor: Ha a baloldal nyer, Magyarország nem tudja elkerülni a sorsát

Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. június 10-én (Fotó: MTI fotó: Koszticsák Szilárd

Ebből a háborúból ki kell maradnunk: ha belesodródunk, mindent elveszíthetünk, és semmit nem nyerhetünk rajta

– hívta fel a figyelmet a Veszprém megyei Dudaron folytatta kampánykörútja során Orbán Viktor. A miniszterelnök ugyanakkor rámutatott, hogy a baloldal mást gondol, fegyvereket küldene, fegyvereket szállítana Ukrajnába, sőt katonák küldését sem zárja ki, valamint elzárná az orosz energiát szállító csöveket Magyarország határainál.

Tájékoztatása szerint meg is kötötték a maguk megállapodásait az ukránokkal, tehát ha ők nyernek, biztosak lehetünk benne, hogy másnap megindulnak a fegyverszállítmányok, és fölmondják a szerződéseket az olajról és a gázról az oroszokkal.

– Az igazság az, hogy a baloldal a háború oldalán áll. Ha a baloldal nyer, Magyarország nem tudja elkerülni a sorsát, bele fog sodródni a háborúba. Ha a nemzeti oldal győz, akkor úgy, ahogy eddig, továbbra is megvetjük a lábunkat, és nem engedjük, hogy belelökjenek vagy belesodorjanak bennünket ebbe a háborúba

– szögezte le. Ez a választás tétje, ezzel kell szembenéznünk – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum