Közösségi oldalak

Belföld

Nyolc balesetben kilencen sérültek meg Békés megyében a hétvégén

Békés megyében pénteken öt, szombaton egy, vasárnap pedig két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Orosházán, a Könd utca és a Kórháza utca kereszteződésében 2023. augusztus 25-én 7 óra 15 perc körül egy személygépkocsi elsodort egy kerékpárost. A balesetben a biciklis nő könnyű sérülést szenvedett.

Egy órával később Kondoroson, a Szénási út és a Széchenyi utca kereszteződésében egy tehergépkocsi és egy kerékpáros ütközött össze. A biciklis elesett, és könnyebben megsérült.

Kevermesen, a Jókai utca és a Rákóczi utca kereszteződésében 10 óra 15 perc körül egy kerékpáros és nem adott elsőbbséget egy teherautót vezető férfinak. A biciklis lány az autó oldalának ütközött és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Gyulán, az Ecsedi utca és a Kálvin utca kereszteződésében 13 óra körül az elsőbbségi kötelezettség elmulasztása miatt történt baleset. Egy személygépkocsi és egy kisbusz ütközött össze, melyben az egyik jármű vezetőjét könnyű sérüléssel a vitték kórházba a mentők.

 

Néhány perccel később szintén Gyulán, a Temesvári úton egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy előtte forgalmi okból lassító autónak. A jármű vezetője és utasa könnyebb sérülést szenvedtek. A vétkes járművezetőnél felmerült az ittasság gyanúja.

Dévaványán, a Zrínyi utcában 2023. augusztus 26-án 9 óra 30 perc körül egy elektromos kerékpárral közlekedő férfi letért az útról, egy kapubejáró átereszének ütközött, majd egy betonozott vízelvezető árokba esett. A férfi a helyszínen életét veszítette.

Elesett és meghalt egy elektromos kerékpárral közlekedő férfi Dévaványán

Eleken, a Kígyó utcában 2023. augusztus 27-én 10 óra körül személyképkocsi kerékpárossal ütközött össze. A balesetben a biciklis lány könnyű sérülést szenvedett.

Füzesgyarmaton, a Kossuth Lajos utcában 17 óra 45 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy másik autósnak és összeütköztek. Az ütközés következtében az egyik autó áttért a szemközti sávba és nekiütközött egy másik kocsinak is. A balesetnek egy könnyű sérülje van – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum