Közösségi oldalak

Sport

Nyert a Szarvas és a Nagyszénás is – Megyei foci eredmények

Megyei I. osztály, 27. forduló

Gyomaendrődi FC–Medgyesbodzás SE 2–2 (0–1)
Gyomaendrőd, 60 néző. Vezette: Baráth János.
Gyomaendrőd: Gellért Z. – Soczó Cs., Piss, Forgács, Kovács Zs., Szabó P. (Valach), Hunya, Hanea, Molnár T. (Soczó Sz.), Lénárt (Kovács A.), Moleri. Edző: Karászi László.
Medgyesbodzás: Véha – Varga V., Mazán, Túri, Nagy L., Zsuzsa, Dunai, Bozsó, Kurta, Szabó Sz., Novák. Csere: Friderikusz. Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Hanea (72.), Soczó Sz. (80.), ill. Dunai (31.), Túri (51.).

Karászi László: – A sírból hoztuk vissza ezt a mérkőzést. Gratulálok Gellért Zalánnak az első felnőtt bajnoki mérkőzéséhez! Sajnos megint kevesebben fejeztük be a mérkőzést.

Mazán Zoltán: – Jó mérkőzést játszottunk. Adva volt a lehetőség a három-egyes vezetésre is, de sajnos elfogytunk, így be kellett érnünk az egyik ponttal. Jobbulást kívánunk Piss Petinek!


Nagyszénás SE–Orosházi MTK-ULE 4–2 (2–2)
Nagyszénás, 150 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Nagyszénás: Lévai – Godár, Ugró, Kukovecz, Varga Zs., Gazsi, Kálmán, Sebők, Nagy Sz., Kókai Á., Márk. Csere: Valuk. Edző: Kvasznovszky József.
Orosháza: Salka – Buzai, Halász, Szabó Á., Kasuba, Papp M., Burai, Fehér, Miszlai, Bónus, Ondrejó. Csere: Marunák, Juhász, Harangozó, Babolek, Darida. Edző: Bordás Dániel, Huszár Gergő.
Gólszerző: Nagy Sz. (30., 41. – 11-esből, 59.), Márk (69.), ill. Ondrejó (25.), Halász (34.).

Kvasznovszky József: – Fantasztikus győzni akarásunk óriási küzdelemmel társult. Ma csak egy csapat volt a pályán.

Bordás Dániel: – Ez a mérkőzés hűen tükrözte a szezonunkat. Olyan egyéni hibákat vétettünk, ami egy U14-es csapat is kihasznált volna. Lélektelen, akaratgyenge futballt mutattunk ma, amiért borzasztóan szégyellem magam személy szerint, de remélem, hogy más is így van ezzel. Örülünk, hogy véget ért a szezon.


Szarvasi FC–Szeghalmi FC 3–2 (2–0)
Szarvas, 200 néző. Vezette: Kató Benedek.
Szarvas: Jakab – Zahorán, Furár, Endrefalvi, Polonszki, Zima, Magyar, Barna, Marik, Pilán M., Simon R. Csere: Köteles, Máté, Pilán R., Kerekes, Truczka, Bány, Csányi. Edző: Sajben Gábor.
Szeghalom: Oláh Z. – Oláh A., Darányi, Kiss L., Zsömbörgi, Szász, Takács, Csikós, Vágási, Mészáros, Jánovszki. Csere: Kardos, Vincze, Marton, Cserna D. Edző: Oláh Ferenc.
Gólszerző: Endrefalvi (35., 45+1., 75.), ill. Takács (56. – 11-esből), Jánovszki (61.).

Fotó: Babák Zoltán

Sajben Gábor: – Megérdemelt győzelmet arattunk hazai pályán, sajnos nem olyan lett az érem színe, amit szerettünk volna.

Oláh Ferenc: – Az első félidőben visszafogottabban teljesítettünk, a második játékrész alapján viszont a pontszerzésre simán rászolgáltunk volna, de ilyen a futball. Mentálisan erős csapatom van, erre büszkék lehetünk. Gratulálok a hazai csapatnak a bronzéremhez!


Jamina SE–Békéscsaba 1912 Előre II. 0–3 (0–2)
Békéscsaba, 150 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Jamina: Démusz – Horváth M., Kardos, Murvai, Szaszák, Orodán, Simon D., Kovács I., Ökrös, Lipták-Pikó, Bencsik. Csere: Bereczki, Vig. Edző: Varga Péter.
Békéscsaba II.: Somogyi – Vólent, Lauri, Harmati, Farkas Á., Bacsa, Mágocsi, Rostás, Komáromi, Szabó Cs., Pusztai O. Csere: Kovács T., Biró, Mihály, Hulicsár. Edző: Jakab Péter.
Gólszerző: Lauri (15.), Mágocsi (45., 69.).

Varga Péter: – Vállalható mérkőzésen, igazságos eredmény született. Gratulálok az Előre ezüstérméhez. Ebben a szezonban ennyi volt, az új és azonban új reményeket hoz.

Jakab Péter: – A szép tavaszi menetelésünkkel elértük a második helyet, ami mindenképpen jó előjel a jövőre nézve.

A Gyulai TFC–Mezőhegyesi SE mérkőzést közös megállapodás alapján május 28-án, kedden 18 órától játsszák le.

Megyei II./A osztály, 25. forduló

Dévaványai SE–Kondorosi TE 1–5 (1–1)
Dévaványa, 200 néző. Vezette: ifj. Medovarszki János.
Dévaványa: Elek – Kovács B., Végh, Papp K., Adamecz, Kéki (Feke), Ernyes, Papp D. (Ungi), Papp V., Szabó E. (Csordás), Szarka (Katona). Edző: Bereczki Árpád.
Kondoros: Gritta – Rafaj P., Mile, Csicsely (Menárik), Czvalinga (Kurucz), Mladonyiczki, Fejér (Buzás), Laurinyecz (Szigeti), Takács, Rafaj M. (Dananaj), Rafaj R. Edző: Janis János.
Gólszerző: Papp D. (27.), ill. Csicsely (4.), Fejér (48.), Rafaj M. (70. – 11-esből), Buzás (86.), Rafaj P. (89. – 11-esből).

Fotó: Erdős Csaba

Bereczki Árpád: – Az első félidőben újra helyzetek sokaságát hagytuk ki a büntetővel együtt. A második félidőben a bajnok kegyetlenül megbüntette a hibáinkat. Gyenge játékvezetés.

Janis János: – Nagyon szépen köszönjük a hazai korrekt fogadtatását. Örülünk a győzelemnek, hiszen tavaly hazai pályán vereséget szenvedtünk a Ványától. Igaz a szerencsével sem álltunk hadilábon, de ilyen a futball. A gólarány túlzott, kiváló játékvezetés.


Mezőkovácsházi TE–Békésszentandrási HMSE 0–7 (0–4)
Mezőkovácsháza, 30 néző. Vezette: Brlás Zsolt.
Mezőkovácsháza: Almádi – Csurár, Jancsó, Kovács M., Szabó K., Krajcsi, Andrej, László, Bessenyei F., Blahó, Bessenyei E. Edző: Matuz Tamás.
Békésszentandrás: Szabó A. – Olasz István, Lós, Olasz Imre, Balogh M., Szűcs, Tasi K., Sztricskó, Szécsi (Aszódi), Banász (Lestyan-Goda), Balázs (Bakró). Játékos-edző: Bakró Géza.
Gólszerző: Szűcs (3., 32., 75.), Balázs (7., 61.), Tasi K. (33.), Lós (55.),

Matuz Tamás: – Sajnos sokadszor is bebizonyosodott, hogy ezt a játékot kapus nélkül nem lehet művelni. Viszont ma is volt pozitívum, amire lehet alapozni, mert több szép támadást is végig vittünk.

Bakró Géza: – Elmaradt a várt játék, ennek ellenére is győzni tudunk. További sok sikert a kovácsházi csapatnak!


Elek USE–Szabadkígyósi SZSC 6–2 (2–1)
Elek, 120 néző. Vezette: Pusztai Zoltán.
Elek: Krisán (Kurta) – Jánki, Sipos, Kajári (Nagy Á.), Kovács Zs., Nagy E., Jepure (Budai), Nagy G., Kádár (Kacsala), Kasznár, Puporka (Rostás). Játékos-edző: Nagy Gergely.
Szabadkígyós: Ancsin – Sebestyén Antal (Maglóczki), Alb, Milek (Csávás), Sebestyén M., Börcsök (Szilágyi), Faragó (Papp D.), Lászik, ifj. Szabó Z. (Oláh G.), Somogyi, Frankó. Játékos-edző: ifj. Szabó Zoltán.
Gólszerző: Kovács Zs. (5.), Jepure (28.), Puporka (61. – 11-esből), Kajári (68.), Rostás (79.), Nagy Á. (89.), ill. Faragó (6.), Sebestyén M. (54. – 11-esből).

Nagy Gergely: – Elég érettek lettünk, hogy megverjük a Szabadkígyóst. Gratulálok Krisán Krisztiánnak a tartalmas pályafutásához, köszönöm a klubnak a figyelmességet az ötszázadik mérkőzésemhez. Gratulálok a fiúknak!

Ifj. Szabó Zoltán: – Sajnos hétről hétre alulmúljuk önmagunkat. A gólhelyzeteinket nem tudjuk kihasználni és alapvető hibákat vétünk, aminek csak vereség lehet az eredménye.


Mezőmegyer SE–Békési FC 1–0 (0–0)
Mezőmegyer, 200 néző. Vezette: Kis Pál.
Mezőmegyer: Kun – Mengyán, Lehoczki (Pusztai), Séllei (Nagy B.), Kurucz (Takács Á.), Papp D. (Szabó I.), Komódi, Balogh M., Kecskeméti, Ulrich, Balog K. Játékos-edző: Nyúl Gábor.
Békés: Takács M. – Medve (Mihalik), Székely, Nagy J., Minya, Római T. (Beneek), Reszelő J. (Csaplár), Kardos, Római J. (Kis J.), Rigler, Balázs. Edző: Szarvas András.
Gólszerző: Balog K. (58.).

Nyúl Gábor: – A meccs előtt már hivatalossá vált az ezüstérmünk, ennek ellenére igazi sportemberként játszott minden játékosom. Tipikus egygólos mérkőzés volt, ahol nekünk sikerült nyernünk a tavaszi szezon egyik meglepetés csapata ellen, de úgy érzem nem érdemtelenül. Gratulálok a srácoknak!

Szarvas András: – Gratulálok a Mezőmegyernek a mai győzelemhez és a második helyhez!


Mezőberényi LE–Dobozi SE 1–3 (1–2)
Mezőberény, 60 néző. Vezette: Fűri Imre.
Mezőberény: Rau – Fazekas, Tóth J., Buczkó, Durkó, Kajlik (Gézárt), Olej T., Zsíros, Adamik, Kovács Gy. (Rónai), Kanó. Edző: Gézárt Zoltán.
Doboz: Barabás – Huszár A., Szabó B., Pojendán, Váczi (Horváth F.), Kopács, Szabó L., Barcsay, Lukucz (Roszik), Szigeti, Rácz Gy. (Szabó S.). Edző: Kis László.
Gólszerző: Kovács Gy. (9.), ill. Barcsay (8., 11., 71. – mindhármat 11-esből).

Gézárt Zoltán: – Nem kell nekünk ellenfél, meg tudjuk verni mi saját magunkat.

Kis László: – Végig nagy fegyelemmel, kontroll alatt tartottuk a mérkőzést. Pár apró taktikai változtatással sikerült meglepnünk a jó erőkből álló hazai csapatot. Ha egy kicsit jobban koncentrálunk a befejezéseknél, akár nagyobb különbségű is lehetett volna a vége. Jó játékvezetés.


OMTK-Rákóczi–Csabacsűdi GYLSE 3–2 (2–0)
Orosháza, 100 néző. Vezette: Láza András.
Orosháza: Salka – Czinkóczi, Bok, Janicsek, Szabó Áron (Árgyelán), Dobi, Fehér, Deli, Papp M., Szabó T. (Kun-Szabó), Szűcs (Kérdő). Edző: Bodzás Ádám.
Csabacsűd: Kugyela – Jelen, Tari, Gerhát (Styecz), Viszkok G. (Novodomszky), Varga T., Tasi, Kiss G., Pecnyik, Hajdú, Liska. Játékos-edző: Boér Zsolt.
Gólszerző: Dobi (18.), Fehér (26., 77.), ill. Viszkok G. (70. – 11-esből), Jelen (89.).

A Békéscsabai MÁV SE–Füzesgyarmati SK II. mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat nem tudott kiállni!

Megyei II./B osztály, 22. forduló

Kunágotai TE–Csanádapácai EFC 7–2 (4–1)
Kunágota, 60 néző. Vezeti: Rubás Zoltán.
Kunágota: Csomós – Kiss Cs., Csatlós (Farkas M.), Veselicz (Sárvári Á.), Farkas F. (Hajdú Á.), Kovács A., Mészár, Lakatos G., Sódar (Pócsik), Sárvári M., Sirkó (Lólé K.). Játékos-edző: Korpa János.
Csanádapáca: Pós A. – Szabó R., Juhász, Balassa, Drozdik, Göcző, Bozsó M., Pós D. (Óvári), Haba (Mazula), Csende, Kasza. Edző: Szikora Pál.
Gólszerző: Kovács A. (9., 20., 22., 72.), Lakatos G. (19., 75.), Farkas F. (51.), ill. Göcző (3.), Bozsó M. (60.).


Kétegyházi SE–Lőkösháza KSK 1–5 (1–2)
Kétegyháza, 60 néző. Vezette: Gyebrovszki György.
Kétegyháza: Rostás (Zsilák) – Jova (Gulyás), Veder, Fettik (Sós), Horváth R., Tóth V. (Csányi), Máté (Kovács E.), Varga N., Simonka, Gyulai, Bozsó. Edző: Kiss Tibor.
Lőkösháza: Lőrinc – Pusztai, Balázs M., Boros (Prágai), Susánszki, Szincsák (Takács B.), Komlósi, Kollát (Barna), Kolozsi (Budás), Lakatos, Barthalos. Edző: Botás Attila.
Gólszerző: Fettik (18.), ill. Komlósi (9., 81.), Kollát (21.), Barthalos (60. – 11-esből), Barna (85.).


Köröstarcsai KSK–Csorvási SK 2–5 (1–3)
Köröstarcsa, 70 néző. Vezette: Hajdú Dávid.
Köröstarcsa: Nagy-Gáspár – Puskás, Petneházi, Farkas Gy., Egri, Hajdú, Keresztesi, Kata, Szentpéteri, Vincze Gy., Tusjak. Csere: Bugyik, Balogh Á., Hajzer. Mb. edző: Farkas Gyula, Vincze Gyula.
Csorvás: Maczák – Gerda V., Csábi, Popovics, Varga A., Gyevi-Nagy, Máriás, Mazán, Zsiga N., Salka, Bucsek. Csere: Német, Biró, Lukács, Rácz, Zahorán, Fabulya. Játékos-edző: Csábi Mihály.
Gólszerző: Puskás (22.), Keresztesi (80.), ill. Bucsek (5.), Gyevi-Nagy (13., 40.), Zsiga N. (58.), Máriás (70.).


Magyarbánhegyesi FC–Battonyai TK 5–0 (2–0)
Magyarbánhegyes, 100 néző. Vezette: Bakos József.
Magyarbánhegyes: Nagy T. – Bozsár, Kormányos, ifj. Kintner, Tóth Le., Kukla D., Kukla L., Varga P., Matuz P., Szőke, Rozsi. Csere: Balázs, Simondán, Racs, Vágási. Edző: Kintner János.
Battonya: Erdélyi – Varga P., Varga K., Lenti, Sztán, Nagy Gy., Kiss Z., Simon P., Nyári, Ármán, Kovács Z. Csere: Oláh, Káló, Suhajda, Kotroczó. Edző: Szabó József.
Gólszerző: Kukla D. (15., 65.), Matuz P. (41. – 11-esből), Bozsár (61.), Racs (88.).


Kaszaper FC–Tótkomlósi TC 3–4 (2–2)
Kaszaper, 350 néző. Vezette: Láza András.
Kaszaper: Bordás S. – Kéri, Garamvölgyi, Kasza, Szivák, Vincze, Fodor, Kis Á., Simon B., Harmati, Bódi. Csere: Kőszegi, Szemenyei, Péli, Bordás M., Mazán, Toll. Edző: Kormányos Antal.
Tótkomlós: Fejes – Poljak D., Keszeli, Fazekas, Abonyi, Koleszár, Ondrejó, Isztin, Szabó S., Kovács I., Varga G. Csere: Asztalos, Stranszky, Borbás, Paulik, Molnár I. Edző: Horváth Henrik.
Gólszerző: Szivák (5., 21.), Vincze (55.), ill. Ondrejó (3.), Fazekas (37.), Abonyi (75.), Varga G. (83.). Kiállítva: Koleszár (53. – utolsó emberként szabálytalankodott).

A Újkígyós FC–Kevermes SE  mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat nem tudott kiállni!

Megyei III. osztály, Déli csoport, 26. forduló

Kamuti SK–Végegyházi SE 3–3 (0–1)
Kamut, 60 néző. Vezette: Dohar László.
Kamut: Takács – Pocsai, Radics, Zsibrita, Németh M., Foltin, Fulajtár, Máté, Szabó Gy., Szalkai, Bán. Csere: Knapp, Krizsán, Pál. Edző: Gál András.
Végegyháza: Mező – Sipos, Matúz, Borbás, Balog, Kecskés, Multyán, Bíró, Tóth, Józsa Adler Á. Csere: Adler V., Szakál, Kunos. Játékos-edző: Bíró Tibor.
Gólszerző: Knapp (56.), Krizsán (67.), Szabó Gy. (72.), ill. Multyán Cs. (3.), Kecskés (87., 90.).


Medgyesegyháza SE–Mezőmegyer SE II. 5–3 (2–3)
Medgyesegyháza, 50 néző. Vezette: Kun Dominik Erik.
Medgyesegyháza: Bacsa – Tassi, Tóth L., Tóth Z., Fodor, Poliak, Uhrin, Nadicsán, Szabó, Megyeri, Nagy B. Csere: István, Czene, Nagy I., Hamza, Varga, Takács, Mikoly. Mb edző: Nagy Balázs.
Mezőmegyer II.: Szirbucz – Hajdú, Moka, Egeresi, Miklovitz, Fekete G., Papp, Zsombori, Bozó, Lengyel, Szalkai. Csere: Kolláth, Rajeczki, Megyeri Játékos-edző: Zsombori Zsigmond.
Gólszerző: Szabó A. (8.), Fodor (11., 73.), Tóth Z. (51.), Mikoly (90.), ill. Miklovitz (3.), Egeresi (21.), Hajdú (28.).


Telekgerendási LSC–Gerlai SE 4–3 (2–0)
Telekgerendás, 50 néző. Vezette: Hrncsjár Zsolt.
Telekgerendás: Halustyik J. – Tímár, Kovács I., Ordó, Andó, Mekis, Kolárovszki, Kovács M., Kmecz, Csiernyik, Brhlik. Csere: Somosi, Valyuch, Ránkli, Szombati, Marik. Edző: Hekfusz Dániel.
Gerla: Nagy P. – Veszelka, Lakatos, Kiss G., Nagy Cs., Ottlakán, Sóvári, Varjú, Orodán, Gáspár L., Hévizi. Csere: –. Játékos-edző: Kiss Gábor.
Gólszerző: Kolarovszki (2., 16.), Kmecz (47., 86.), ill. Orodán (49., 84.), Lakatos (89.).


Gádorosi LSE–Békéssámsoni SK 8–0 (1–0)
Gádoros, 70 néző. Vezette: Andrej Tamás Zoltán.
Gádoros: Tóth K. – Szokolai, Farkas M., Szijjártó D., Polyák, Pásztó, Szemenyei, Györgyi, Rafael Rináldó, Bús, Szijjártó G. Csere. Kuli, Varga N., Vecsernyés, Rafael K., Bankó, Szabó F., Bobvos. Edző: Simondán Vilmos.
Békéssámson: Nagy Zs. – Kenéz L., Harsányi T., Vörös, Sós, Dunai, Baliga D., Atyimás, Zádori, Krajcsovics, Baliga Sz. Csere: Hajduk. Játékos-edző: Baliga Arnold.
Gólszerző: Szijjártó D. (31.), Rafael K. (52., 59., 68., 73), Pásztor (63., 83.), Szijjártó G. (89.).

Megyei III. osztály, Északi csoport, 21. forduló

Vésztői TK–Zsadányi KSE 2–2 (1–2)
Vésztő, 160 néző. Vezette: Telek András.
Vésztő: Csordás – Varga T., Bradák, Szabó R., Fazekas J., Fazekas R., Lázár T., Pap Sz., Balázs, Pap Zs., Szabó Sz. Csere: Varga E., Nikula, Gurmai, Szőke, Varga S., Lázár A., Szabó S. Edző: Kuti István.
Zsadány: Csizmadia S. – Fürj, Csongrádi, Baksai, Szabó D., Bakó A., Kiss B., Szilágyi E., Hegyesi, Györösi, Komódi. Csere: Soós, Vásárhelyi, Tarsoly, Szőrös, Csizmadia G., Kollár. Edző: Csizmadia Sándor.
Gólszerző: Bradák (3.), Pap Sz. (91.), ill. Fürj (18. – 11-esből), Szilágyi E. (42.).


Sarkadi KLE–Sarkadkeresztúri SE 1–0 (1–0)
Sarkad, 80 néző. Vezette: Pálfi János.
Sarkad: Kajári – Papp B., Spitzer, Urbán, Kónya, Ruzsa R., Varga Z., Hrabovszki, Szabó G., Erdei, Bódi. Csere: Bozsányi K., Ungor, Nagy Zs., Gyebnár. Edző: Balogh Csaba.
Sarkadkeresztúr: Kóra – Sáss, Molnár M., Tóth I., Szalazsán R., Patka, Takács L., Szabó Milán, Patkás D., Szabó I. Mózes, Zsoldos. Csere: Szabó II. Mózes, Pulyka. Játékos-edző: Szabó I Mózes.
Gólszerző: Bódi (32.),