Közösségi oldalak

Belföld

Nem maradt szabadlábon

Sérülthöz hívtak mentőt a rendőrök Sarkadon. Ekkor még nem tudták, hogy a városban negyed órával korábban megpróbáltak kirabolni egy idős férfit. Mikor erről bejelentést kaptak, már tudták, kit kell keresni, mert a helyszínen kitört egy ablaküveg, és az megvágta a tettes kezét.

A bejelentés után alig több mint egy órával előállították a rendőrök egy Sarkadon, 2025. november 3-án történt rablás kísérlet gyanúsítottját. A férfivel először este háromnegyed 6-kor találkozott a városi rendőrkapitányság egyik járőre a Szalontai utcában, és mivel vérző sérülése volt, mentőt hívott hozzá. Este 7 órakor bejelentés érkezett a segélyhívóra arról, hogy fél 6 körül valaki bement egy idős ember udvarára, bántalmazta a férfit és pénzt követelt tőle. Közben kitört egy ablaküveg, a támadó megsebesült, majd elment anélkül, hogy bármit elvitt volna.

A rendőrök feljegyezték annak az adatait, akihez mentőt hívtak, és rögtön keresni kezdték őt. A kórházban már ellátták, onnan, már eljött, mire a rablási kísérletről megérkezett a bejelentés, de a gyulai autóbusz-állomáson elfogták. A Sarkadi Rendőrkapitányságra vitték, a kábítószergyorsteszt eredménye pozitív lett nála. A rendőrök a 34 éves férfit rablás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum