Közösségi oldalak

Belföld

Nem akart börtönbe menni, bevitték

Kábítószer-kereskedelem bűntett miatt elítélt férfit fogtak el a Békés megyei rendőrök Sarkadon. Régebben a háza ablakán adogatta ki a drogot a fogyasztóinak. Most, miután látta, hogy a házát körbe vették a rendőrök és nem menekülhet, ajtót nyitott.

Négy év három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy sarkadi férfit, mert tiltott bódító hatású anyagokkal kereskedett. Munkahelye, rendszeres jövedelme nem volt, abból élt, hogy drogot adott el másoknak. Az állandó vevőkörében fiatalkorú vásárló is volt. A házában várta a fogyasztókat, általában kopogás után az ablakon át adta ki nekik az illegális szereket. A rendőrök vele együtt azokat a Jász-Nagykun-Szolnok megyei ismerőseit is elfogták, akiktől beszerezte a készletét.

Miután a bíróság jogerősen szabadságvesztésre ítélte, a büntetése letöltését a kijelölt időpontban nem kezdte meg, ezért a Gyulai Törvényszék tavaly kiadta a körözését. A 35 éves férfi mindent megtett, hogy ne kerüljön rácsok mögé. Rokonoknál, ismerősöknél, húzta meg magát, mindenhonnan gyorsan továbbállt. Közben a rendőrök is folyamatosan gyűjtötték róla az információkat, hogy a megfelelő helyen és időben le tudjanak csapni rá.

Ez meg is történt 2025. február 25-én, a Sarkadi Rendőrkapitányság egyik nyomozója ugyanis megtudta, hogy a férfi éppen a bejelentett lakcímén tölt majd valamennyi időt. Reggel nyolc óra után a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Körös Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei körbevették a házat. A férfi – miután látta, hogy nem menekülhet – ezúttal nem az ablakot, hanem az ajtót nyitotta ki. A rendőrök elfogták, és Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték, ahol megkezdte a büntetése letöltését – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum