Közösségi oldalak

Belföld

Meteorológia: az erős, viharos szél miatt veszélyben lehetnek a szabadtéren elhelyezett karácsonyfák és díszítőelemek

Sokfelé erős, a Dunántúlon és az északi országrészben viharos lesz az északias szél kedden; elsősorban azokban a térségekben veszélyben lehetnek a szabadtéren elhelyezett karácsonyfák és díszítőelemek – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.

A közlés szerint a nap folyamán ismét egyre több helyen valószínű csapadék kelet, délkelet felől, de a magasban érkező enyhe levegő miatt a halmazállapot egyre inkább folyékony jelleget ölt, a kevéssel fagypont feletti hőmérséklet miatt pedig erősen olvadni fog majd a kialakult hóréteg. Az Észak-Dunántúlon és az északi tájakon a legkisebb a csapadék esélye.

Az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésben azt írták, az Alföld déli részén, valamint a Dunántúl déli felében további havazás várható. A kedd késő estig frissen lehulló és olvadozó hó általában legfeljebb 5 centiméter lesz, bár kisebb körzetekben ennél több is előfordulhat. A Mecsek környezetében jelentősebb hóréteg is összegyűlhet. Itt az időnként viharos széllökések átmenetileg hordhatják a havat. Az északi irányú szelet a Dunántúl északnyugati felében és északkeleten – Zemplén déli előterében és a Tisza-tó környékén – egyre gyakrabban kísérik óránkénti 70 kilométer feletti lökések, magasabb helyeken akár óránkénti 80-90 kilométeres lökések.

Az éjszakai órákra csak kis mértékben gyengül a légmozgás.

MTI

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum