Lukács László György: azonnali béremelést az egészségügyi dolgozóknak!

A Jobbik azonnali és radikális fizetésemelést javasol az egészségügyben dolgozóknak a koronavírus-járványra tekintettel

– mondta Dr Lukács László György szombaton a karcagi Kátai Gábor kórház előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Lukács László György kifejtette, arra kérik a kormányt, hozza előre az egészségügyi dolgozók novemberre tervezett 20 százalékos béremelését, és a következő évekre ígért 30 százalékos növelést is fizesse ki idén augusztusig. Hangsúlyozta, már most is megfeszített tempóban dolgozik 24 ezer orvos, 105 ezer szakdolgozó és több ezer segítő munkatárs, akiken a jövőben várhatóan még nagyobb lesz a nyomás és ezért megérdemlik a nagyobb anyagi megbecsülést.


A Jobbik alelnöke szerint a fizetésemelést az is indokolja, hogy a következő időszakban az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképessége határozhatja meg, mennyi áldozatot követel majd a koronavírus Magyarországon. Emellett a szakmai szervezetek kérései, valamint szerbiai és nyugat-európai példák is azt mutatják, hogy a béremelésre szükség van – tette hozzá.

Lukács László György ezúttal is mindenkit arra kért, hogy kizárólag a legszükségesebb esetekben hagyja el otthonát.

Close