Közösségi oldalak

Belföld

Lopás Gyulán és Békéscsabán, ittas járművezetés Békésen, elfogások Mezőkovácsházán és Orosházán

Beltéri ajtókat próbált meg ellopni egy férfi az egyik gyulai telephelyről 2023. augusztus 21-én 13 óra körül. A telephely tulajdonosával két ajtó vásárlásában egyezett meg, de szállításkor, kihasználva, hogy az eladó nem figyel, másik két ajtót is felrakott a teherautóra. Az ajtókat a férfi házához vitték, a lepakolásban pedig a telephely eladója is segédkezett. Ekkor vette észre, hogy a megbeszélt két ajtó helyett négy van a kocsin. Mikor ezt szóvá tette, a férfi levette az ajtókat a teherautóról és a ház udvarába szaladt velük. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei előállították és lopás vétség gyanúja miatt eljárást indítottak ellene.

Parfümöket próbált meg ellopni egy férfi 2023. augusztus 21-én 17 óra körül az egyik békéscsabai üzletből. A bolt biztonsági őre azonban kamerán látta, ahogy a férfi a ruhája alá rejti az illatszert, így még azelőtt feltartóztatta, hogy elment volna az üzletből. Kiderült, hogy a férfi már korábban is lopott a boltból. A Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt eljárást indított ellene.

Békésen, a Kisvasút utcában 2023. augusztus 21-én 21 óra 50 perc körül egy személyautó vezetőjét ellenőrizték a rendőrök. A férfinál a helyszíni alkoholszondás ellenőrzés eredménye pozitív lett, így előállították a rendőrkapitányságra, ahol a további mérések is megerősítették az ittasság gyanúját. A férfival szemben ittas járművezetés miatt büntetőeljárás indult, de emellett szabálysértési eljárást is indítottak ellene, mert úgy vezetett, hogy nem volt vezetői engedélye,

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei 2023. augusztus 21-én, 10 óra 30 perc körül Mezőkovácsházán elfogtak egy férfit, aki ellen Szolnoki Törvényszék adott ki elfogatóparancsot. A férfit előállították a rendőrkapitányságra és őrizetbe vették.

Lopás gyanúja miatt körözte a Szekszárdi Rendőrkapitányság azt a nőt, akit 2023. augusztus 21-én Orosházán fogtak el az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei. A nőt előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum