Közösségi oldalak

Belföld

Könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset Békéscsabán, rablás Mezőgyánon

Békéscsabán, az Árpád soron 2023. június 27-én 10 óra után néhány perccel egy személygépkocsi előzni kezdett, de a manőver közben nekiütközött egy autónak, amely az úttest bal szélén állt. Ettől az álló kocsi előre gurult és nekiment egy másik álló autónak. A balesetben az előző autó vezetője sérült meg, a férfi állapota az elsődleges vizsgálat eredménye szerint nem súlyos.

A Sarkadi Rendőrkapitányság mezőgyáni körzeti megbízottjának 2023. június 27-én délelőtt jelentette be egy mezőgyáni férfi, hogy 2023. június 9-én ketten bementek hozzá, követelőztek, egyikük bántalmazta őt és élelmiszert, ágyneműt vittek el tőle. A férfi könnyű sérülést szenvedett. A páros ellen a Sarkadi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított, és a bántalmazót őrizetbe vette – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte

YouTube csatorna

Archívum