Közösségi oldalak

Belföld

Kiskorú tanítványát molesztálta egy békéscsabai vívóedző

Csak 14 éves volt, amikor a békéscsabai vívóklub 60 éves edzője behálózta és szexuálisan kihasználta – ezt mondta a most 19 éves Ujvári Bianka az RTL Fókusz című műsorának. „Azért vállaltam arccal és névvel, mert fontosnak tartom, hogy az áldozatok azt érezzék, nincsenek egyedül, és a szégyenérzet elmúljon bennük, mert nem a bántalmazottnak kellene szégyellnie magát, hanem a bántalmazónak” – mondta.

Bianka nehéz körülmények között nőtt fel, többször is kiemelték családjából, az iskolában emiatt sokat bántották. A vívás „megváltásként” érkezett az életébe, örült, amikor bekerült a vívóközegbe. Nem volt különösebben tehetséges, az edzője mégis külön figyelmet fordított rá. Rendszeresen egy gyulai panzióba vitte el Biankát, aki azt mondta, hogy kapcsolatnak vagy szerelemnek egyáltalán nem nevezné azt, ami köztük volt, hanem sokkal inkább visszaélésnek.

Egy neve elhallgatását kérő nő arról beszélt a csatornának, hogy valószínűleg nem Bianka volt az egyedüli lány, akit az edző behálózott, és több áldozata is lehetett. Állítása szerint az edző mindig a nehéz helyzetben lévő lányokat szemelte ki magának. Bianka többektől is próbált segítséget kérni, míg végül jelentette a történteket békéscsabai klubnak. Az edzőt ezután áthelyezték egy másik városba, ahol egyből a hónap legjobb utánpótlásedzőjének választották.

Bianka ezután a vívószövetséget is értesítette, ügyvédet fogadott, és nyomozás indult az ügyében. A szövetség az edzőt öt évre eltiltotta a tevékenységétől, de ő megtámadta ezt a döntést. A bírósági ügy jelenleg is folyamatban van, a vád eredetileg szexuális visszaélés volt, amit aztán átminősítettek kiskorú veszélyeztetésére.

Az edző az ügyvédein keresztül annyit közölt, hogy nem kíván bővebben nyilatkozni a büntetőeljárás jogerős lezárultáig.

Videó: RTL.hu

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum