Közösségi oldalak

Belföld

Kikötött, alultáplált, fertőzéssel küzdő kutya pusztult el januárban Kisdombegyházon

Kikötött, alultáplált, fertőzéssel küzdő kutya pusztult el januárban egy ház udvarán, Kisdombegyházon. A gyanú szerint ketten lehetnek felelősek azért, hogy nem kapott megfelelő ellátást. A rendőrség vádemelést javasol az élettársak ellen.

Elpusztult egy kutya idén januárban Kisdombegyházon, egy férfi házának udvarán. A kistestű ebet egy kézikocsihoz kötötték ki, hogy ne szökjön ki az utcára. Egy nő volt a gazdája, aki a ház tulajdonosával élt együtt máshol, csak dolgozni jártak az udvarba. Állításuk szerint rendszeresen adtak enni, inni a kutyának, de látták, hogy keveset eszik, illetve sejtették, hogy kóbor ebek is járnak be a portára és eleszik előle, amit kap.


Ennek ellenére nem vitték el onnan, állatorvossal sem vizsgáltatták meg, mert nem látták soványnak, és sérülést sem láttak rajta. Azokban a napokban, amikor elpusztult, mínusz 4-5 fok körül volt az éjszakai hőmérséklet és nappal sem volt több plusz két foknál. A szakértőként kirendelt állatorvos megállapította, hogy nem gondoskodtak róla megfelelően, ez vezetett a pusztulásához. Az alultáplált állatnak nem volt olyan helye, ahová a hideg elől behúzódhatott volna és fertőzése is volt, amit nem kezeltettek.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a nő és a férfi ellen állatkínzás gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A rendőrség a történtek körülményeinek vizsgálatát befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum