Közösségi oldalak

Belföld

Két nap alatt hat, kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Békés megyében

Egy ügyben két nap alatt hat, kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítható embert vettek őrizetbe a Békés megyei rendőrök. Közülük hárman testvérek, egyikük pedig az élettársával fuvaroztatta magát, mert neki nincs jogosítványa. Most már autójuk sincs, mert a nyomozók lefoglalták.


Szeghalmon, egy ételbárban március 6-án este a rendőrök elfogtak egy Békés megyében több lakcímre is bejelentett férfit, mert a gyanú szerint bódító hatású szerrel kereskedett. Fehér, kristályos anyag volt nála, amit adagonként tízezer forintért árult. Vele volt 12 éves gyermeke is, tehát nemcsak azoknak az egészségét veszélyeztette, akiknek adott a szerből, hanem bűnöző életmódjával a fiának is ártott. Kábítószer-kereskedelem mellett kiskorú veszélyeztetése miatt is eljárás indult ellene.

Autóval érkezett a vendéglátóhelyre, de az élettársa volt a sofőr, mert őt eltiltották a járművezetéstől, nincs jogosítványa. A gyanú szerint a nő is üzletelt, ezért őt is meggyanúsították, illetve a rendőrök lefoglalták az autójukat. De mindent lefoglaltak tőlük, amit a gyanú szerint kábítószer-kereskedelem révén szerezhettek. A kocsi mellett több százezer forinttól, arany ékszerektől, órától és telefonoktól is kénytelenek voltak megválni.

A nyomozás adatai szerint a 38 éves férfi más megyébe járt áruutánpótlásért, egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfival állt kapcsolatban. A Békési Rendőrkapitányság, illetve a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői és Közterületi Támogató Alosztályának tagjai másnap több helyszínre szerveztek rajtaütést. Elfogták, majd őrizetbe vették a férfit és három testvért: ketten vésztőiek, illetve egyikük sarkadkeresztúri, és a nyomozás adatai szerint kapcsolatban álltak a szeghalmi ételbárban elfogott férfival, ők is drogot terjesztettek. A lefoglalt, kiporciózott kristályos anyag hatóanyag-tartalmát szakértő állapítja meg – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ennek kapcsán nyomatékosan felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tiltott bódító anyagok rendkívül károsak az egészségre, akár a fogyasztók életét is veszélyeztethetik. Ráadásul a hatásuk sok esetben kiszámíthatatlan, sokszor azok még sem tudják pontosan, milyen reakciókat váltanak majd ki a fogyasztóknál, akik előállítják és másoknak eladják. A rendőrség ezért elkötelezett abban, hogy a kínálatot szűkítse, a terjesztőket felderítse és felelősségre vonja.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum