Közösségi oldalak

Belföld

Két közlekedési baleset, két könnyű sérült Békéscsabán

Békés megyében 2021. április 14-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre, mindkét baleset Békéscsabán történt.

A Pataky László utcában 14 óra 15 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak és elütötte őt. A kerékpáros nő könnyű sérülést szenvedett. Az autó vezetője megállt, kiszállt, de nem győződött meg arról, hogy a nő megsérült-e, nem hívott segítséget, hanem visszaült az autóba és elment a helyszínről. A rendőrök azonosították és előállították a békési férfit, aki ellen segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Nem sokkal később, 14 óra 30 perc körül Békéscsaba külterületén, a Doboz felé vezető úton egy személygépkocsi vezetője nem tartott kellő követési távolságot és nekiütközött az előtte haladó, forgalmi ok miatt lassító gépkocsinak. Az elöl haladó autó utasterében bútorlapokat szállítottak, amelyeket nem rögzítettek megfelelően. Így az ütközéskor a rakomány előrecsúszott és megütötte a jobb első utas fejét. A férfi sérülése nyolc napon belül gyógyuló. A balesetek körülményeit a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálja – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.