Közösségi oldalak

Belföld

Két balesetnél is szerepet játszott a felelőtlen ittasság

Békés megyében 2022. december 19-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Gyulán, a Tiborc utca és a Jusztin utca kereszteződésében lévő körforgalomban 8 óra 15 perc körül egy idős nő elektromos kerékpárjával az útpadkára hajtott, elesett és könnyű sérülést szenvedett.

Körösladány és Dévaványa között 9 óra 45 perc körül személygépkocsi tehergépkocsival ütközött, az előbbi jármű az út melletti árokban állt meg és a vezetője, aki a gyanú szerint ittas volt, könnyebben megsérült.

Orosházán, a Középlaki utcában 2022. december 20-án 0 óra 15 perc körül egy ház kerítésének ütközött egy személygépkocsi. A jármű vezetője elhajtott a helyszínről, de a rendőrök előállították és megszondáztatták. A férfi nem sérült meg, a légalkoholmérés és az orvosi vizsgálat eredménye szerint azonban ittas volt, ezért büntetőeljárás indult ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség ismételten kéri, hogy aki alkoholt fogyaszt, ne vezessen! Az ittasság jelentős kockázat, ne veszélyeztessék magukat, utasaikat és közlekedő partnereiket azzal, hogy szeszes italtól befolyásolt állapotban ülnek volán mögé és indulnak el, közlekednek a forgalomban.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum