Közösségi oldalak

Belföld

Két autós, illetve a velük utazók verekedtek össze Gyula és Sarkad között

Békés megyében 2022. május 11-én személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés a rendőrségre.

Garázdaság miatt intézkedtek a Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei 2022. május 11-én délután, Sarkad közelében. Gyula és Sarkad között, az egyik buszmegállóban két autós, illetve a velük utazók szólalkoztak össze. Mindez azután történt, hogy az autósok Sarkad felé tartottak, és az elől haladó kocsiból szemetet dobtak ki. Az üres cigarettás doboz a hátul haladó gépkocsi szélvédőjére esett, ezért annak vezetője intett az előtte haladónak, hogy álljon meg. Amikor ez megtörtént, szóváltás alakult ki a két gépkocsivezető, illetve utasaik között, és a vita tettlegességig fajult. A rendőrök vizsgálják a konfliktus körülményeit, az abban résztvevők szerepét. Két férfit gyanúsítottként kihallgattak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte

 

YouTube csatorna

Archívum