Közösségi oldalak

Belföld

Két agyatlan szétverte a Szent István téri nyilvános WC-t Békéscsabán

Szétverték a Szent István téri nyilvános illemhelyet szilveszteréjjel Békéscsabán. A rendőrök kiderítették, hogy a több százezres kár annak következménye, hogy egy középiskolás a barátjával görbe estét csapott, a rongálás mellett egy rollert is elloptak.

Tetemes, körülbelül nyolcszázezer forintos kár keletkezett Békéscsabán, a Szent István téri nyilvános illemhelyben szilveszteréjjel. Felborult vécécsésze, kitört fal, összetört kuka és berendezési tárgyak fogadták újév napján a helyiség állapotát ellenőrzőket. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei kamerafelvételeket elemeztek, információkat gyűjtöttek, és megtalálták azt a fiatalt, aki állítása szerint nem egyedül felelős a történtekért.

Sok ész nem kellett hozzá…

Kihallgatásán azt mondta, hogy volt egy társa is, akivel szilvesztereste italozott, a Kazinczy-lakótelepen is jártak, onnan egy elektromos rollert vittek el. A mosdóba azért mentek be, mert hideg volt, jobbnak látták, ha behúzódnak oda és ott isznak tovább, de mások is voltak bent, akikkel szóváltásba keveredtek. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a 15 éves eleki fiatalt lopás és rongálás vétségekkel gyanúsítja, a társát még keresik – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum