Közösségi oldalak

Belföld

Két 16 éves fiú ellen indítottak eljárást csalás miatt gyulai rendőrök

Két 16 éves fiú ellen indítottak eljárást a Mátrix Projektben nyomozó gyulai rendőrök, mert telefonokat árultak az interneten, így csaltak ki pénzt több embertől.

Internetes hirdetésekkel csapott be embereket országszerte két 16 éves fiatal, akiket 2024. január 23-án állítottak elő és hallgattak ki a rendőrök. A csökmői és füzesgyarmati fiúk hirdetéseket adtak fel, az egyik közösségi oldal piacterén kínáltak mobiltelefonokat. Olyan készülékekért kértek pénzt, amilyenek nem is voltak nekik. Miután megállapodtak a hirdetésekre jelentkezőkkel, előre utalást kértek.

Volt, akitől 20 ezer, mástól 66 ezer forintot kaptak, de semmit nem küldtek. A pénzt, amit csalással szereztek, magukra költötték. A Gyulai Rendőrkapitányság akkor rendelt el nyomozást, amikor egy gyulai nőt csaptak be, de az eljárás során kiderült, hogy fővárosi, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala és Somogy megyei internetezők is akartak tőlük vásárolni – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum