Közösségi oldalak

Belföld

Jegyvizsgálót támadott meg az értetlen román Lőkösházán

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy Romániában élő, román állampolgárságú 29 éves büntetlen előéletű férfival szemben, aki jegy nélkül utazott egy nemzetközi vonaton, majd miután Lőkösházán leszállították, súlyosan bántalmazta a kalauzt. A járási ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság a férfit határozott időre utasítsa ki Magyarország területéről.

A vádirati tényállás szerint a román férfi 2026. január 08-án a Románia felől érkező, Budapest Keleti Pályaudvar irányába tartó nemzetközi gyorsvonaton utazott. A szerelvény az esti órákban ért Lőkösházára, ahol egy magyar jegyvizsgáló szállt fel a vonatra, hogy a menetjegyeket ellenőrizze. A terhelt nem rendelkezett menetjeggyel, ezért a kalauztól jegyet akart venni, de csak dán korona és román lei volt nála. A sértett közölte erre a terhelttel, hogy nála csak forintért vagy euróért tud menetjegyet venni, ezért javasolta neki, hogy szálljon át az országból kifelé menő vonatszerelvényre, Romániában pedig lei-jel váltson jegyet a következő Budapestre tartó vonatra, és így majd folytatni tudja az útját.

A terhelt ekkor leszállt a vonatról, odament a kifelé menő szerelvényhez, de arra nem szállt fel, a peronon sétálgatott miközben a kalauzt szidalmazta, amiért nem utazhat tovább, illetőleg próbált a befelé menő vonatra visszaszállni, amit a sértett a terhelt elé állva megakadályozott. A terhelt ezt követően váratlanul a vonat egy másik kocsijához szaladt és arra felszállt. A sértett ezt észlelve szintén fellépett a vonatra és felszólította a férfit, hogy szálljon le a vonatról, aki ennek nem tett eleget, ehelyett hátrafordult, és a könyökével szándékosan arcon ütötte a mögötte álló sértettet.

A könyöklés után egy alkalommal még ököllel is megpróbálta a sértettet arcon ütni, de azt sikerült a sértettnek kivédeni oly módon, hogy megfogta a terhelt kezeit. A sértettnek a terhelt ütése következtében elkezdett vérezni az orra. Ezt látva a sértett kolléganője, telefonon rendőri bejelentést tett, majd a kiérkező rendőr járőrök a terheltet elfogták és előállították. A sértett a terhelt bántalmazása következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

A kisrepülőgép-lopás súlyosabb bűn, mint az emberölés: ez az elkövető letartóztatásba került

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum