Közösségi oldalak

Belföld

Ittasan, jogosítvány nélkül lopta el és törte össze az autót egy férfi Vésztőn

Ellopott egy kocsit, azzal nekiment egy parkoló autónak, végül egy ház kerítését is kidöntötte egy részeg férfi Vésztőn. A fiatal azután vitte el az utcán nyitva álló járművet, hogy ismerőse, akihez gyalog érkezett – ittassága miatt – nem engedte be a házába. A férfit az sem tartotta vissza, hogy vezetői engedélye sem volt.

Egész délután otthon iszogatott egy 19 éves vésztői fiatal 2025. április 26-án, majd úgy döntött, hogy elmegy az egyik barátjához, onnan pedig a nagynénjét és annak családját látogatja meg. Este volt már, 21 óra is elmúlt mikor a rokonai házához érkezett, de nagynénje nem engedte be a házba, mert láthatóan ittas volt. A nő, miután az udvaron elköszönt a férfitól, hozta a kulcsot, hogy bezárja a kaput. Ekkor látta, hogy unokaöccse a szomszédja kocsijában ül, kitolat az útra és elhajt. Azonnal értesítette a mellettük élő családot, akik hívták a rendőrséget.

A férfi alig ment két utcányit, amikor nekiment egy parkoló autónak, majd lesodródott az útról és egy kerítésnek ütközött. Még az autó mellett állt, amikor a jármű tulajdonosa és a rendőrök megérkeztek. A fiatal a balesetben nem sérült meg, de jelentős anyagi kárt okozott. Azt mondta, hogy meglátta az utcán parkoló kocsit, amiben benne volt az indítókulcs és jó ötletnek tűnt, hogy kocsikázik egy kicsit. Az a tény sem tartotta vissza ettől, hogy vezetői engedélye soha nem volt. A Szeghalmi Rendőrkapitányságon jármű önkényes elvétele és ittas járművezetés miatt büntetőeljárás, az engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárás indult ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum