Közösségi oldalak

Belföld

Ittas sofőrök Füzesgyarmaton és Gyulán, okirathamisítók a gyulai határátkelőhelyen

Békés megyében 2024. június 4-én két férfi ellen indult büntetőeljárás azért, mert a gyanú szerint ittasan vezettek. Egyiküket délután Füzesgyarmaton igazoltatták, ő robbanómotoros kerékpárral volt, a másik, személygépkocsival közlekedő férfit 23 óra 30 perc körül állították le Gyulán, a Sarkadi úton. Mindkettőjüknél három légalkoholmérést végeztek a rendőrök, miután mindháromnak az eredménye pozitív lett, büntetőfeljelentést tettek ellenük.


A gyulai közúti határátkelőhelyen 2024. június 4-én két férfinél merült fel a gyanúja annak, hogy hamisított iratot adtak át az őket ellenőrző határrendészeknek. Egyikük egy román férfi volt, aki személygépkocsit vezetett, és az autó forgalmi engedélyében a műszaki érvényességet igazoló dátumot hamisították meg. Ugyanez volt a probléma egy ukrán sofőrnél is, ő egy lengyel honosságú tehergépkocsival akarta átlépni a határt úgy, hogy a jármű forgalmi engedélyében a műszaki érvényességet igazoló bélyegzőlenyomat hamisítvány. A román állampolgár ellen a román hatóság jár el, az ukrán férfivel szemben pedig a Gyulai Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2024. június 5-én este szabálysértési őrizetbe vett egy férfit, mert személygépkocsit vezetett úgy, hogy az utánképzés elvégzéséig nem ülhetett volna volán mögé. A 28 éves férfit a rendőrök az engedély nélküli vezetésért három napon belül bíróság elé állíthatják – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum