Közösségi oldalak

Belföld

Ittas járművezetéssel és lopással gyanúsítható férfiakat fogtak el, állítottak elő a rendőrök

Békés megyében 2023. május 16-án két férfi ellen indult büntetőeljárás ittas járművezetés gyanúja miatt, mindketten tehergépkocsit vezettek.

Egyikük, egy román állampolgár 8 óra 15 perc körül jelentkezett belépésre a gyulai közúti határátkelőhelyen és az útlevélkezelő szondáztatta meg.

A másik férfit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának rendőrei igazoltatták Kunágotán, az Árpád utcában. A rendőrök mindkettőjüktől elvették a vezetői engedélyüket.

Gyulán, egy telekről 2023. május 16-án délután két férfi elvitt két akkumulátort. A kocsijuk csomagtartójába tették, úgy akarták elszállítani azokat. Egy férfi látta, mit csináltak, megállította a román rendszámú autót és hívta a rendőrséget. A rendőrök az akkumulátorokat lefoglalták, a két román állampolgárt előállították és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellenük.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2023. május 16-án elfogtak és előállítottak egy kétegyházi férfit, aki ellen a Gyulai Törvényszék lopás bűncselekmény miatt folyamatban lévő eljárásban elfogatóparancsot adott ki. A férfit az ügyében eljáró bíró elé állították – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum