Közösségi oldalak

Belföld

Hőzöngő fiatalok Békésen, drogos teherautós Doboz és Sarkad között

Fiatalok verekedtek össze 2025. június 19-én 20 óra 45 perc körül Békésen, a Kossuth utcában. Két fiú a padon ülve beszélgetett, amikor egy ismerősük hozzájuk lépett és egy korábbi nézeteltérés miatt ököllel arcon ütötte egyiküket. Békési Rendőrkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt indított ellene büntetőeljárást.


Tehergépkocsit vezetett az a férfi, akit a Készenléti Rendőrség rendőrei vontak intézkedés alá 2025. június 19-én 12 óra körül a Doboz és Sarkad közötti útszakaszon. Az intézkedő rendőröknek feltűnt, hogy a férfi furcsán, természetellenesen viselkedik, ezért átvizsgálták a ruházatát és a járművét is. Ekkor a vezető felőli ajtóban egy alufóliába csomagolt fehér színű anyag került elő, amiről a férfi azt mondta, hogy kábítószer és a nap folyamán már fogyasztott is belőle. A rendőrök előállították őt a Sarkadi Rendőrkapitányságra és kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. százados a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC

A Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC 2026.08.30.-ai NB I-es mérkőzés képei. Fotó: Erdős Csaba   The post Puskás Akadémia –

A listavezető Puskás Akadémia otthonában győzött a Ferencváros

A vendég Ferencváros 2–1-re győzött a listavezető Puskás Akadémia otthonában vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum