Közösségi oldalak

Belföld

Hiába rejtegette, a rendőrök lefoglalták a drogot Nagybánhegyesen

A gyanú szerint ruhásszekrényben termesztett kábítószert tartalmazó kendert egy férfi a Békés megyei Nagybánhegyesen.

Kábítószer birtoklása vétség elkövetésével gyanúsította meg a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság azt a férfit, aki a gyanú szerint kábítószert tartalmazó növényeket termesztett az otthonában, egy ruhásszekrényben. Régebben külföldről hozott kendermagokat, de úgy gondolta, azok nem fognak kikelni, ezért az interneten rendelt utánpótlást. Ezeket azonban nem kapta meg, helyette egy értesítést kézbesítettek neki arról, hogy a gyanús küldeményt a vámhatóság lefoglalta és azt átadta a rendőrségnek.

A megrémült címzett nem tudta, mire számítson, de ahogy teltek a napok, arra a következtetésre jutott, hogy ebből már nem lesz eljárás, ezért elővette a maga hozta magvakat és megpróbálta újra életre kelteni azokat. Cserepekbe ültette őket, és idővel, a ruhásszekrényében kialakított termesztőhelyen rejtegetett edényekben, zöldülni, levelesedni kezdtek a növények. A férfi a szekrényt alaposan felszerelte, hővédő fólia, időzítőkapcsolós lámpa, ventillátor biztosította a növények fejlődéséhez szükséges körülményeket. A termetes bútort pokróccal takarta le és még egy asztalt is elé tett, hogy ne nézzen bele senki.

A zugkertész férfi rosszul hitte, hogy mindezen előkészületek elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy ne bukjon le. A rendőrök tudták, hogy a külföldről érkezett és lefoglalt magok mellett lehet még keresnivalójuk a címzettnél. Ki is mentek hozzá, a gyanús szekrény tartalmát lefoglalták és a férfit február 17-én kábítószer birtoklása vétség elkövetésével gyanúsították meg a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon – tájékoztatta portálunkat Vargáné Dr. Szombati Andrea r. őrnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC

A Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC 2026.08.30.-ai NB I-es mérkőzés képei. Fotó: Erdős Csaba   The post Puskás Akadémia –

A listavezető Puskás Akadémia otthonában győzött a Ferencváros

A vendég Ferencváros 2–1-re győzött a listavezető Puskás Akadémia otthonában vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum