Közösségi oldalak

Belföld

Gádoroson balesetnél helyszíneltek, Gyulán körözés alapján történt rendőri intézkedés

Ahogy korábban arról beszámoltunk, Gádoroson, a Szőlő utcában 2021. október 25-én 9 óra 15 perc körül, egy szemétszállító teherautó tolatás közben elütötte az egyik rakodó munkását. Az orosházi férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset okát és körülményeit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2021. október 25-én előállítottak egy fiút, aki ellen lopás miatt a Sarkadi Rendőrkapitányság adott ki körözést. A 17 éves fiatalt a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

A kisrepülőgép-lopás súlyosabb bűn, mint az emberölés: ez az elkövető letartóztatásba került

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült

Letartóztatás helyett csak bűnügyi felügyelet alá helyezték a siófoki gyilkost

A letartóztatásra irányuló ügyészi indítványtól eltérően bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság annak a férfinak, aki a gyanú szerint halálos

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC

A Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC 2026.08.30.-ai NB I-es mérkőzés képei. Fotó: Erdős Csaba   The post Puskás Akadémia –

YouTube csatorna

Archívum