Közösségi oldalak

Belföld

Figyelmetlenül közlekedett, ezért ütközött neki a vonatnak Vésztőn

Vonattal ütközött egy személygépkocsi Vésztőn. A férfi, aki vezette a járművet, nem volt bekötve, bámészkodott, figyelmetlenül közlekedett, ezért ütközött neki a szerelvénynek. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

A tilos jelzés ellenére hajtott be egy vasúti átjáróba egy autós 2022. február 6-án, Vésztőn. Amikor feltűnt neki, hogy a szemből érkezők állnak, már késő volt, nem tudott megállni, nekiment az érkező vonatnak. A baleset után szerencsére ki tudott szállni az összetört kocsiból, könnyű sérüléssekkel megúszta az ütközést. A rendőröknek közvetlenül a történtek után azt mondta, hogy vezetés közben rosszul lett, ezért nem állt meg az átjárónál.

Kihallgatásán azonban beismerte, hogy nem mondott igazat, nem volt semmi baja, csak bámészkodott, ezért nem vette észre a tilos jelzést. A Szeghalmi Rendőrkapitányság a 29 éves vésztői férfi ellen vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt büntetőeljárást indított. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait továbbította az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A történtek kapcsán ismételten kérjük a járművezetőket, hogy a vasúti átjárókat mindig nagyon figyelmesen, óvatosan közelítsék meg! Csak akkor hajtsanak be az átjáróba, ha szabadjelzés van, és alaposan körül is néztek!

…hogy mindenki hazaérjen!

Kisvárdai döntetlennel harmadik a Debrecen

A Debrecen gól nélküli döntetlent játszott a Kisvárda vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójának hétfői zárómérkőzésén. A Debrecen kezdte

Két pontra a bennmaradástól a Nyíregyháza

A Nyíregyháza 2-0-ra legyőzte hazai pályán a Paksot a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójában, és legfeljebb két pontra van szüksége

Bundesliga – Rekordot döntve nyert a Bayern

A címvédő és éllovas Bayern München simán, 5-0-ra nyert a St. Pauli otthonában a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati játéknapján.

La Liga – Három góllal győzött és kilenc pontra nőtt a Barcelona előnye

A címvédő és listavezető FC Barcelona 4-1-re legyőzte vendégét, a városi rivális Espanyolt a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. A Bajnokok

 

YouTube csatorna

Archívum