Közösségi oldalak

Belföld

Ezek az esetek adtak munkát a Békés megyei rendőröknek a hétvégén

Három olyan férfivel szemben is intézkedniük kellett a Békés megyei rendőröknek a hétvégén, akik az eltiltás ellenére vezettek személyautót. Egyiküket május 9-én 15 óra 45 perc körül Gyulán, a Petőfi téren állították meg, őt a Debreceni Járásbíróság 2023. novemberében, két évre minden közúti jármű vezetésétől eltiltotta. Egy másik férfit ugyanezen a napon, 21 óra 45 perc körül Csorváson, a Tompa utcában igazoltattak. Őt a Békéscsabai Járásbíróság június 8-ig tiltotta el a járművezetéstől.

A rendőrök emellett kábítószergyanús anyagot is találtak a kocsijában, így járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség és kábítószer birtoklása bűncselekmény miatt is eljárás indult ellene. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző járőrei május 11-én, 11 óra 45 perc Békéscsabán, az Áchim L. András lakótelepen intézkedtek egy férfival szemben, aki a Békéscsabai Járásbíróság döntése értelmében május 26-ig nem ülhetett volna volán mögé.

A rendőrök mindhárom férfit őrizetbe vették és büntetőeljárást indítottak ellenük.

A gyanú szerint ittasan közlekedett elektromos rollerjével az a férfi, akit május 11-én 2 óra 30 perckor vontak ellenőrzés alá a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei. A helyszíni alkoholmérés, majd a további mérések is megerősítették az ittasság gyanúját, ezért büntetőeljárás indult ellene.

Egy férfi hívta telefonon a rendőrséget 2025. május 9-én 23 óra 30 perckor körül, mert állítása szerint Békéscsabán, a Lencsési úton egyik ismerőse őt is, és a vele lévő barátját is megtámadta egy baseball ütővel. Mindkettőjüket többször megütötte, könnyű sérüléseket okozva nekik ezzel. A támadó ellen a Békéscsabai Rendőrkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt indított eljárást.

Egy négyfős társaság tagjai bántalmaztak két fiatalt 2025. május 11-én 21 óra körül Békéscsabán, a Gyulai úton. A tizenéves fiúk először vitatkozni kezdtek, majd a szóváltás tettlegességig fajult. A két fiú könnyebb, zúzódásos sérüléseket szenvedett. A társaság négy tagja ellen garázdaság bűntett gyanúja miatt indult eljárás.

Hangoskodott, és több emberbe is belekötött egy ittas férfi 2025 május 10-én 16 óra 30 perc körül egy zenés, táncos rendezvényen Mezőberényben. A férfit távozásra szólították fel az ottlévők, de ő felmeztelenre vetkőzve tovább szitkozódott és trágár szavakat kiabált, majd belerúgott egy ott parkoló autó hátuljába is, amitől megrepedt a kocsi lámpabúrája. A Békési Rendőrkapitányság rendőrei előállították a rendőrkapitányságra és garázdaság vétség miatt eljárást indítottak ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum