Közösségi oldalak

Belföld

Elkapta a rendőrség a szarvasi ámokfutót

Mint azt portálunk korábban megírta szabálytalankodó autóst rögzített egy kocsi fedélzeti kamerája Szarvason. A felvétel nem jutott el a rendőrséghez, de a közösségi médiának köszönhetően a sajtó bemutatta. A szarvasi rendőrök a történteket látva eljárást indítottak, és azonosították a felvételen látható sofőrt.

Áthajtott a piroson, majd a gyalogosok között szabálytalanul jobbra fordult egy autós október 24-én 12 óra 30 perc körül Szarvason, a Szabadság út és a Béke utca kereszteződésében. Az esetet egy, a közlekedési lámpánál várakozó autós fedélzeti kamerája rögzítette. A felvétel felkerült a közösségi média oldalaira, onnan pedig az országos híradások is átvették. A Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársai is a sajtóból értesültek erről, a felvétel alapján pedig keresni kezdték a szabálytalankodó sofőrt.

Az ilyennek már börtön járna – zebrán átkelő gyalogosok közé hajtott egy autós Szarvason

Munkájuk rövid időn belül eredményt hozott, és azonosították azt a helyi férfit, aki a kocsit vezette. Mivel számos szabályt megszegett, több eljárás is indult ellene. Közigazgatási bírságra számíthat azért, mert áthajtott a lámpa tilos jelzésén, és azért is, mert egy másik kamerafelvétel tanúsága szerint nem használta a biztonsági övet. Emellett szabálysértési feljelentés készült ellene, mert megszegte a kanyarodási és az elsőbbségadási szabályokat, elmulasztotta az irányjelző használatát, és nem az arra kijelölt forgalmi sávból kanyarodott le – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

Menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Azonnali hatállyal menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A klub közleménye szerint a vezetőség

Elveszítette veretlenségét a listavezető Soroksár

Az első helyen álló Soroksár SC 5-2-re kikapott hétfőn a BVSC-Zugló vendégeként a labdarúgó NB II kilencedik fordulójának zárómérkőzésén, így

YouTube csatorna

Archívum