Közösségi oldalak

Belföld

Élettársait futtatta egy újkígyósi férfi

Hazánkban és Németországban is prostituáltként kellett dolgoznia azoknak a fiatal nőknek, akiket többször bántalmazott is. Emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítják.

Két évvel ezelőtt indult nyomozás a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon, egy újkígyósi férfi került a rendőrség látókörébe. A gyanú szerint ugyanis lányokat futtatott hazánkban és Németországban. A nyomozást tavaly átvette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szegedi egysége. Az azóta eltelt hónapok során a nyomozók beszereztek minden olyan információt, ami alátámasztotta a férfi bűnösségét.

Ezek alapján a 30 éves újkígyósi férfi azzal gyanúsítható, hogy három korábbi élettársát is prostitúcióra vette rá. A nők egymás után kerültek kapcsolatba a férfival. Eleinte mindegyikük saját elhatározásból és a férfi iránt táplált érzelem okán ment bele, később azonban ez már kényszer lett számukra. A férfi rendszeresen meg is verte barátnőit, itthon és Németországban is dolgoztatta őket. Az általuk megkeresett összegeket saját megélhetésére, luxuscikkek vásárlására, nagy értékű autókra és ingatlanokra fordította. Több tízmillió forintot vett így el tőlük az évek során.

A KR NNI nyomozói május 13-án kora reggel fogták el a férfit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Körös Közterületi Támogató Alosztály rendőreivel. Az otthonában tartott kutatás során lefoglaltak tőle mobiltelefont, iratokat, növényi törmelékkel szennyezett őrlőt, valamint vagyonvisszaszerzés érdekében egy 1,5 millió forint értékű gépkocsit is.

Előállítását követően emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsították meg a nyomozók, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. százados a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC

A Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC 2026.08.30.-ai NB I-es mérkőzés képei. Fotó: Erdős Csaba   The post Puskás Akadémia –

A listavezető Puskás Akadémia otthonában győzött a Ferencváros

A vendég Ferencváros 2–1-re győzött a listavezető Puskás Akadémia otthonában vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum