Közösségi oldalak

Belföld

Együttműködés a biztonságért – Fokozott ellenőrzést tartott a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság

Fokozott ellenőrzést tartott 2026. július 10-én a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság. A Készenléti Rendőrség és a megyei rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési Osztálya is részt vett a dél-békési településeken élők biztonságának erősítését célzó akcióban.

A közrendvédelmi, közlekedésrendészeti és bűnügyi szakterületen szolgálatot teljesítő rendőrök mellett társhatóságok, így a Nemzeti Adó -és Vámhivatal, valamint az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság szakemberei, illetve a Turnu Határrendőrségi Kirendeltség egyik határrendőre járták a közterületeket. Vasútállomásokat, buszállomásokat is ellenőriztek, és vendéglátóhelyeken nézték meg, hogy biztosan nem szolgálnak-e ki fiatalkorúakat alkoholos italokkal. Az egyik italmérőhelyen bejelentés nélkül foglalkoztattak alkalmazottat.

Összességében négy óra alatt több mint 100 embert igazoltattak, ellenőriztek, és kiemelt figyelmet szenteltek annak, hogy a rendőrkapitányság illetékességi területén lévő külföldiek jogszerűen tartózkodnak-e Magyarországon. Egy körözött személyt fogtak el, illetve két román állampolgárról kiderült, hogy a német hatóságok elrendelték a tartózkodási helyük megállapítását. Ugyancsak két román állampolgár lejárt okmányokkal tartózkodott Magyarországon, így külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértést követtek el – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum