Közösségi oldalak

Belföld

Egy súlyos és egy könnyű sérüléssel járó balesetnél helyszíneltek a rendőrök

Egy súlyos és egy könnyű sérüléssel járó balesetnél helyszíneltek a rendőrök.

Békés megyében 2021. augusztus 23-án két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Először 7 óra 30 perc körül Békéscsabán, a Szerdahelyi utcai kerékpárúton ütközött egymásnak két biciklis. A mentők az egyik kerékpárost súlyos sérüléssel vitték kórházba.

 

Fél órával később szintén Békéscsabán, a Lepény Pál utca és az Andrássy út kereszteződésében egy moped jármű vezetője nem adott elsőbbséget egy kerékpárral közlekedő nőnek és nekiütközött. A nő elesett és könnyebben megsérült. Mindkét baleset okát és körülményeit a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálja – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum