Közösségi oldalak

Belföld

Egy autós árokba hajtott, három helyen pedig elsőbbségadás elmulasztása vezetett ütközéshez

Békés megyében 2022. július 14-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsaba külterületén, a 44-es számú főúton 9 óra 15 perc körül letért az útról és árokba hajtott egy személygépkocsi. A jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett.

Gyulán, a Szent László utca és a Kossuth utca kereszteződésénél lévő körforgalomban egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak és érintőlegesen összeütköztek. A kerékpáros nő megsérült, de állapota nem súlyos.

Gyulán, a Hold utca – Munkácsy utca – Ecsedi utca kereszteződésében egy kerékpáros nem adott elsőbbséget egy motorkerékpárral közlekedő férfinek. Összeütköztek és mindketten súlyosan megsérültek.

Békéscsabán, a Jókai utcán 21 óra 30 perc körül két kerékpáros a gyalogos átkelőhelyen át akart hajtani az úttesten, de nem adtak elsőbbséget egy személygépkocsinak. Az autó vezetője már nem tudta elkerülni a balesetet, elütötte a kerékpárosokat. A gyanú szerint mindketten ittasan közlekedtek és az elsődleges információk szerint könnyű sérülést szenvedtek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

Kilenc emberrel győzött a Videoton – NB II-es eredmények

A két piros lap miatt kilenc emberrel záró Videoton 1-0-ra nyert a vendég Szeged ellen a másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának

YouTube csatorna

Archívum