Közösségi oldalak

Belföld

Csalás három felvonásban

Ez nem színház, ez valóság. Ez egy megtörtént eset. A rendőrség bízik benne, hogy ha ilyeneket tesz közzé, azzal segít abban, hogy egyre többen felismerjék a csalók hívásait, üzeneteit.

Egy békéscsabai idős asszony éppen otthon volt, amikor csengett a telefonja. Egy kedves női hang örömmel közölte vele, hogy mivel regisztrált a nyereményjátékukra, nyert 800 ezer forintot. Az asszony elmondta, hogy ő nem iratkozott fel semmire, de a hívó erősködött, hogy küldi a linket, amire rákattintva hozzájuthat a pénzéhez. A megadott e-mail címre meg is érkezett a link, ami az Anydesk nevű alkalmazás telepítésére szolgált. Sajnos az idős nő nem tudta, hogy az Anydesk egy távoli hozzáférést biztosító program, ami aktiválás után minden információt látni enged az eszközön. A női hang próbált segíteni a telepítésben, de a művelet nem sikerült. Ezután az ismeretlen hívó azt kérte, hogy lépjen be a netbankjába. A nő ekkor már feszült, ideges volt és emiatt többször is rosszul ütötte be az azonosítóját, így az alkalmazás 24 órára letiltotta a bejelentkezést. Ezt közölte a hívóval, aki azt mondta, hogy nem gond, holnap ismét hívja.

Másnap aztán az idős nő már nem akart foglalkozni ezzel és gyanússá is vált számára a dolog, ezért mikor befutott a hívás, elutasította a hívó kéréseit. Az ismeretlen nő ekkor mérges lett és közölte, hogy el fogja lopni a nő pénzét, mert ismeri a belépési adatait, majd bontotta a vonalat.

Nem sokkal később újabb hívás érkezett. Ezúttal egy férfihang szólalt meg és elhitette az asszonnyal, hogy a bankjából hívja, mert idegenek próbálnak meg hozzáférni a pénzéhez. Azt mondta, ahhoz, hogy biztonságban tudja az összeget, át kell utalnia egy biztonsági számlára. A nő lépésről lépésre követte a kapott utasításokat mindaddig, amíg több mint 3,5 millió forintja el nem tűnt a számlájáról. A férfi ezután megköszönte az együttműködést és bontotta a vonalat…

Ne működjenek együtt! Ha már gyanakodnak, tudják, hogy ebből baj lehet, ne engedjék magukat meggyőzni akkor sem, ha többször jelentkeznek az idegenek! Mondjanak nemet először, másodszor és harmadszor is a csalóknak!

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum