Közösségi oldalak

Belföld

Csak letette a pénztárcáját, máris ellopták azt Újkígyóson

Miért? Nincs rá magyarázat, mégis megtörtént. Újkígyóson, egy boltban 2025. március 24-én reggel egy vásárló, ahogy belépett az üzletbe, letette a pénztárcáját a pakoló pultra.

Ezután ment válogatni az áruk között, majd amikor fizetni akart, akkor kereste a tárcát, de már nem volt ott, ahová letette. Maga sem tudja, miért hagyta a pulton. Szólt az üzletvezetőnek, aki megnézte a bolt biztonsági kamerájának felvételét. Látta rajta, hogy ki tette el a pénztárcát, ismeri is a nőt, ezért elment hozzá, de nem találta otthon. A rokonán keresztül üzent neki, hogy menjen vissza a boltba tisztázni a történteket. Vissza is ment, de a tárcát nem tudta visszaadni.

Elmondása szerint a benne talált 20 ezer forint felét elköltötte, a tárcát pedig, amikor megtudta, hogy keresik, az abban tartott személyes iratokkal együtt elégette. A rendőrök a vásárlásból megmaradt 10 ezer forintot lefoglalták és visszaadták a meglopott vásárlónak. A nő nem tudta megmondani, miért vette el a másét, utólag megbánta, amit tett és meg akarja téríteni a kárt. A Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás miatt büntetőeljárást indított ellene – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség kéri, hogy vigyázzanak a személyes dolgaikra, sehol még percekre se hagyják őrizetlenül táskáikat, telefonjaikat, pénztárcájukat, és lezáratlan kerékpárjukat se. Ha találnak valamit, ne vegyék, tegyék el! Tegyenek meg mindent azért, hogy visszakerüljön a tulajdonosához.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum