Közösségi oldalak

Belföld

Békéscsabán balesetnél helyszíneltek, Kétegyházán lopás kísérlet gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök

Békéscsabán, a Luther utcában 2021. október 5-én 20 óra 15 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfi nekihajtott egy épületnek. A járművet vezető férfi és két utasa könnyebben megsérült. A baleset okát és körülményeit a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2021. október 5-én előállítottak két nőt, mert a gyanú szerint korábban Kétegyházán részt vettek egy bűncselekmény elkövetésében. Társaikkal megjelentek ismerőseik házánál, befeszítették az ajtót, átkutatták az épületet, de semmit nem vittek el. A 20 és a 21 éves kétegyházi nők ellen lopás kísérlet miatt indult eljárás. Két társukat már korábban elfogták és gyanúsítottként kihallgatták – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum