Közösségi oldalak

Belföld

Békés megyeiek is buktak a három megyét érintő kábítószer-kínálat csökkentését célzó akcióban

Kábítószerekkel kereskedő bűnszervezetet számolt fel a rendőrség. Az ügy Békés megyei szálát a békéscsabai nyomozók derítették fel, majd gyulai kollégáikkal hét óra alatt kilenc embert vettek őrizetbe. A két és fél kilónyi kábítószergyanús anyaggal együtt súlyos összeget, 38 millió forintnyi bűncselekményből származó készpénzt is lefoglaltak.

Három megyét érintő, a kábítószer-kínálat csökkentését célzó akciót tartott 2024. november 25-én a rendőrség. Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében összesen 20 ember került őrizetbe. A Békés megyei rendőrség a reggel fél 5-kor megkezdett intézkedéssorozatban hét óra alatt nyolc férfit és egy nőt vett őrizetbe azért, mert a gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek. A törökszentmiklósi, békéscsabai, mezőberényi, békési és kétegyházi gyanúsítottaktól összesen közel két és fél kilogramm kábítószer gyanúját keltő anyagot, készpénzben mintegy 38 millió forintot, 21 mobiltelefont, személyautót, arany ékszereket, a tiltott szerek adagoláshoz használt mérleget, csomagolóanyagokat foglaltak le, illetve bankszámlát, ingatlant vettek zár alá.

Volt olyan terjesztő, akinek a háza előtt éppen fogyasztók várakoztak arra, hogy kiszolgálják őket. A rendőrök nemcsak a dílert, őket is előállították, összességében Békésben eddig tíz olyan ember ellen indult büntetőeljárást, akik az őrizetbe vett gyanúsítottaktól vásárolhatták a bódító hatású szereket.

A békéscsabai, a gyulai és a békési rendőrkapitányságok rendőreinek munkáját a Békés megyei mellett a Csongrád-Csanád, a Fejér és a Nógrád megyei közterületi támogató egységek segítették. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala a bűncselekménnyel szerzett vagyon feltárásában, lefoglalásában, zár alá vételében közreműködött.

Messi és Ronaldo először játszana együtt egy csapatban

A három éve visszavonuló Carlos Tévez nagyszabású búcsúmérkőzést szervez Buenos Airesben. Carlos Tévez, korábbi 76-szoros

Tímár Krisztián a Fehérvár FC vezetőedzője

Pető Tamás kedden távozott az OTP Bank Ligában nyolcadik helyen álló Fehérvár FC labdarúgócsapatának vezetőedzői

Pető Tamás távozik a Fehérvár FC-től

Kedden az OTP Bank Liga tabellájának 8. helyén álló Fehérvár kedden hivatalos honlapján bejelentette, hogy

Szabó István győzelemmel mutatkozott be a Nyíregyháza kispadján

A Nyíregyháza új vezetőedzője, Szabó István első mérkőzésén hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Fehérvárt a

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!