Közösségi oldalak

Belföld

Békés megyébe is vezetnek szálak a kétszázmilliós támogatási csalásban

Ortopéd szakorvosokat vett őrizetbe a rendőrség, mert a gyanú szerint csaknem háromezer ember személyes adatával visszaélve írtak fel gyógyászati segédeszközöket, amelyek után a gyártók törvénysértően hívták le a támogatást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) igazgatóhelyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Garai Gábor István alezredes elmondta: az orvosok mellett két asszisztenst, egy gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó cég tulajdonosát, gazdasági vezetőjét és üzletkötőjét, valamint egy másik vállalkozás vezetőjét vették őrizetbe.

Tájékoztatása szerint a NEAK adatszolgáltatásai alapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tett feljelentést az ügyben, az NVSZ szerint ugyanis felmerült a gyanúja annak, hogy gyógyászati segédeszközt gyártó cégek törvénysértő módon hívják le az egészségbiztosítási alapból az ártámogatást Másfél hónap felderítő munka után e hét keddjén 45 helyszínen tartottak házkutatást és vettek őrizetbe nyolc embert – közölte.

Garai Gábor István alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) igazgatóhelyettese (b) és a nyomozást vezető Irsai Zoltán alezredes (j) a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztatón Budapesten 2022. november 11-én. MTI fotó: Lakatos Péter

Elmondta: az orvosok által felírt vényeken olyan személyek adatai szerepeltek, akiknek az egészségi állapota nem indokolta az ortopéd készítményt, leggyakrabban gyógycipőt.

Hozzátette: a gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó cégek képviselői ellenszolgáltatásért cserébe – az intézményekben dolgozók segítségével – megszerezték idősekről, illetve fogyatékosokról gondoskodó otthonok lakóinak személyes adatait. Előfordult olyan is, hogy az otthonoktól függetlenül magánszemélyek adataival éltek vissza. A cégekkel kapcsolatban álló ortopéd szakorvosok ezeknek az embereknek a nevére állították ki a vényt, többnyire úgy, hogy nem is találkoztak velük, a szükséges vizsgálatokat nem végezték el. A gyártók elkészítették a termékeket, majd a támogatási összeget megigényelték a NEAK-tól. Az eddig feltárt, jogosulatlanul visszaigényelt összeg eléri a kétszáz millió forintot – tette hozzá.

A keddi akcióban nyolc megyében – Baranyában, Békésben, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Csongrád-Csanádban, Hajdú-Biharban, Nógrádban, Somogyban és Pest megyében, valamint a fővárosban – 45 helyszínen tartottak kutatásokat, többek között az elkövetők lakóhelyein, munkahelyein, idősotthonokban, szociális intézményekben, rendelőintézetekben.

Ennek során informatikai eszközöket, iratokat, személyes adatokat tartalmazó listákat foglaltak le, de lefoglaltak már névre szólóan legyártott, de még orvosi vényre fel nem írt gyógycipőket is. A rendőrök több mint 350 millió forintnak megfelelő vagyont is lefoglaltak – sorolta.

Az alezredes elmondta, a négy férfit és négy nőt bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, különleges személyes adattal visszaéléssel és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsították meg. Hét embert a bíróság letartóztatott, egy ember bűnügyi őrizetbe került. Garai Gábor István elmondta, a nyomozás jelenlegi szakaszában a 2021-től kezdődően feltárt bűncselekmények szerepelnek, de vizsgálják az érintett vállalkozások és orvosok korábbi tevékenységét is, valószínűleg nőni fog a bűncselekmények és az elkövetők száma, és a kárösszeg is.

A nyomozást vezető Irsai Zoltán az MTI kérdésére elmondta, a cégek jellemzően a C-2-es típusú ortopéd cipőt gyártották le, erre ugyanis a NEAK-tól 52 ezer forint támogatást lehet igényelni. Az elkövetők “tömegesen kettesével” írták fel ezeket a cipőket, vagyis egy személy után 100 ezer forintot igényeltek. Elmondta azt is, jelenleg csaknem háromezer emberről tudnak, akinek a nevére felírták ezeket a gyógyászati segédeszközöket. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a sajtótájékoztató helyszínén az MTI-nek azt mondta, örül, hogy az ilyen ügyek nyilvánosságra kerülnek, mert a kamara álláspontja az, hogy a kisszámú szabálytalankodót pellengérre kell állítani a becsületes többség védelme érdekében.

Úgy fogalmazott, az egészségügyben kevés a pénz, és azt a betegek érdekében kell felhasználni, nem megengedhető, hogy az

“magánzsebekbe vándoroljon”.

Közölte: a tisztességes többség védelmében elítélik és felháborítónak tartják a történteket és jelezte, bíznak a nyilvánosság visszatartó erejében.

MTI

(Bevezetőkép: Nina Lishchuk / Shutterstock)

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum