Közösségi oldalak

Belföld

Balesetnél helyszíneltek a rendőrök Békésszentandráson és Orosházán

Békés megyében 2021. július 29-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békésszentandráson, a Fő utca és a Szent László utca kereszteződésében 8 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy kerékpárúton bicikliző férfinek és összeütköztek. A mentők a kerékpárost könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Orosházán, a Napsugár utcában 19 óra 30 perc körül egy személyautóval közlekedő fiatal lány lehaladt az útról és kerítésnek ütközött. Mellette ült az édesapja, aki a balesetben nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A 17 éves lánynak nem volt vezetői engedélye, ezért ellene szabálysértési eljárás indult. Édesapja ellen pedig a rendőrök járművezetés tiltott átengedése miatt büntetőfeljelentést tettek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Magyar labdarúgó-válogatott – Csongvai és Vitális a keretben

Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely

Szoboszlai Dominik gólöröméből derült ki, hogy apa lesz!

Betalált az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában Szoboszlai Dominik. A Liverpool magyar válogatott játékosa meze alá

Döntetlennel ismét feljutó helyen a Kazincbarcika

A feljutásért küzdő Kazincbarcika hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel a labdarúgó NB II

Simán verte a Fehérvárt a Fradi

A Ferencváros hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!