Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Szeghalomnál, járművezetés eltiltás hatálya alatt vezetett egy kevermesi nő Gyulán

Szeghalom külterületén, a 47-es számú főúton 2021. november 15-én 14 óra 45 perc körül egy személygépkocsi lesodródott az útról, majd áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy másik autóval. A mentők egy férfit súlyos, egy nőt és egy gyermeket pedig könnyű sérüléssel vittek kórházba. A baleset okát és körülményeit a Szeghalmi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Gyulán, az Eötvös Lóránd utcából 2021. november 15-én 11 óra 15 perc körül előállítottak a rendőrjárőrök egy kevermesi nőt. Személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy korábban a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság eltiltotta a járművezetéstől. A 44 éves nőt a Gyulai Rendőrkapitányság nyomozói járművezetés az eltiltás hatálya alatt gyanúja miatt kihallgatták – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum