Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Medgyesegyházán, Békéscsabán és Szarvason

Békés megyében 2021. július 6-án négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Medgyesegyházán, a Gárdonyi utca és az Áchim András utca kereszteződésében 16 óra 20 perckor egy kerékpáros nem adott elsőbbséget egy tehergépkocsinak és összeütköztek. A kerékpáros férfi a kórházba szállítását követően, 19 óra 15 perckor életét vesztette.

Békéscsabán, a Pataky László utca és a dr. Francisci Dániel utca kereszteződésében 17 óra körül szintén elsőbbségadás elmulasztása miatt összeütközött két személygépkocsi, majd az ütközés után az egyik autó nekiment egy álló kocsinak. A balesetben az egyik jármű vezetője könnyebben megsérült.

Ugyanebben az időben Szarvason, a Vajda Péter utca és a Gyóni Géza utca kereszteződésében egy motorkerékpáros nekiütközött egy teherautónak és súlyos sérülést szenvedett.

Medgyesegyházán, a Szondy utca és az József Attila utca kereszteződésében 20 óra 30 perc körül egy tehergépkocsi kerékpárossal ütközött. A biciklis nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett – tájékoztatta portálunkat Szarvas Ágnes r. őrmester a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum