Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Kétegyházán, ittas sofőr Békéscsabán és Körösladányban Illegális szemetelő Szeghalomnál

Balesetnél helyszíneltek, ittas járművezetés gyanúja és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt intézkedtek a rendőrök.

Kétegyházán, a Gyulai út és a Szent Imre utca kereszteződésében 2022. március 7-én 7 óra 45 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy kisbusznak és összeütköztek. A mentők négy embert könnyű, míg egyet súlyos sérüléssel vittek kórházba. A baleset okát és körülményeit a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Két ittas járművezetéssel gyanúsítható férfival szemben intézkedtek a rendőrök 2022. március 7-én Békés megyében. Békéscsaba külterületéről 8 óra 30 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfit, majd 16 óra 15 perc körül Körösladányban, a Lenkei utcából előállítottak szintén egy autóst. Mindkét járművezető alkoholt fogyasztott mielőtt elindult. Az első esetnél a további mérések is igazolták azt, hogy a járművezető ittasan vezetett, míg a második alkalommal megállított személyautó vezetőjét mintavételre és orvosi vizsgálatra vitték. A rendőrök mindkettőjük ellen büntetőfeljelentés tettek és elvették a jogosítványukat.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei 2022. március 7-én elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint háztartási szemetet szórt szét Szeghalom külterületén. A rendőrkapitányságon hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult büntetőeljárás a 35 éves férfi ellen – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kirúgták a Red Bull-tól, Christian Hornert

Kirúgták a Red Bull Racing vezérigazgatóját, Christian Hornert – írja a Sky News. A Red

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

Neuer bírálta, Courtois megvédte a horrorsérülést okozó Donnarummát

Megosztotta a kapustársadalmat Gianluigi Donnarumma, a PSG hálóőrének megmozdulása, amellyel súlyos sérülést okozott a Bayern

Brit Nagydíj – Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón

Lando Norris, a McLaren hazai versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban, így összetettben

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!