Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Békésen, Gyulán, Körösladány határában

Békésen, a Lenkei utcában 2023. augusztus 30-án 9 óra 30 perc körül egy tehergépkocsi vezetője a kerékpárútra hajtva nem adott elsőbbséget egy kerékpárral közlekedő férfinak és elütötte. A balesetben a biciklis könnyebben megsérült.

Gyulán, a Fehér Körös utcában 13 óra 40 perc körül egy kapubejáróban parkoló autóval akart elindulni egy nő, de mikor beindította a kocsit az hirtelen elindult és elsodort egy másik nőt, aki éppen a jobb első ülésre akart beülni. A nő lába a kocsi kereke alá került, és súlyos sérülést szenvedett.

Mint azt portálunk korábban megírta öten sérültek meg abban a balesetben, amely 14 óra 30 perc körül történt Körösladány külterületén, a Dévaványa felé vezető úton. Egy személygépkocsi vezetője egy egyenes útszakaszon, a menetiránya szerinti bal oldalon letért az útról, fának ütközött és árokba borult. Az autó vezető férfi könnyű sérüléseket szenvedett, két utasa súlyos, két férfi pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Négy órával később Körösladány belterületén is baleset történt. A Batthyány utca és a Széchenyi utca kereszteződésében 18 óra 15 perc körül egy személyautó vezetője nem adott elsőbbséget a neki balról érkező személygépkocsinak és összeütköztek. A balesetben mindkét jármű vezetője megsérült, sérüléseik nem súlyosak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Ferencváros tartja a lépést a Győrrel

A címvédő Ferencváros a második félidőben fordítva 3-1-re legyőzte hazai pályán a Diósgyőrt péntek este a labdarúgó Fizz Liga 29.

Háromgólos ETO-siker Felcsúton

A listavezető Győr 4-1-re győzött a Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A vendégek viszonylag

Konferencia-liga – Vargáék háromgólos vereséget szenvedtek Madridban

A magyar válogatott Varga Barnabással felálló AEK Athén 3-0-s vereséget szenvedett a Rayo Vallecano vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga negyeddöntős párharcának

Bajnokok Ligája – Kétgólos hátrányban a Liverpool és a Barcelona is

A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán

YouTube csatorna

Archívum