Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Békéscsabán, Orosházán és Újkígyóson, ittas járművezetés gyanúja Sarkadkeresztúron és Gyulán

Békés megyében 2021. október 30-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről értesítették a rendőrséget.

Békéscsabán, az Árpád utcában 13 óra körül egy garázsból kitolató nő ütközött személygépkocsijával a szemközti háznak. A 62 éves nő, aki könnyebben megsérült, feltehetően rosszul lett a manőver közben.

Egy órával később Orosházán, a Huba utcában egy személyautóval közlekedő férfi nem adott elsőbbséget egy gyalogos-átkelőhelyen kerékpárját toló nőnek és összeütköztek. A mentők a nőt súlyos sérüléssel vitték kórházba.

Újkígyóson, a Petőfi utca és a Kossuth utca kereszteződésében 16 óra 15 perc körül két személygépkocsi balesetezett. Az egyik jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Békés megyében két helyen is ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2021. október 30-án. Először 18 óra körül Sarkadkeresztúron, a Sugár úton ellenőriztek egy sarkadi személygépkocsi-vezetőt. A férfi lehajtott az útról és egy lakatlan ház kerítésének ütközött, a balesetben nem sérült meg.

Ezután 19 óra 15 perc körül Gyulán, a Széchenyi utcában állítottak meg egy helyi autóst. Mindkét járművezető alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt. A rendőrjárőrök elvették a jogosítványukat és büntetőfeljelentést tettek ellenük – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.

 

A Keleten oldal olvasása ingyen van, de a működtetése nem ingyenes!

 

Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!