Közösségi oldalak

Belföld

Azonnali hatállyal megtiltottak minden tevékenységet a Semcorpnál

Azonnali hatállyal megtiltottak minden tevékenységet a Semcorpnál Azonnali hatállyal megtiltott minden tevékenységet a kínai Semcorp vállalat teljes területén a tűzvédelmi hatóság, mert az ellenőrzések során több, személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető szabálytalanságot találtak – közölte honlapján a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal pénteken. A hatóság emellett hárommillió forint tűzvédelmi bírságot is kiszabott a társaságra.

Mint írták, a tűzvédelmi hatóság szakemberei az elmúlt napokban a vállalatnál két helyszíni ellenőrzést is tartottak: június 27-én délelőtt az előző éjjeli eset miatt, majd július 2-án éjszaka, akkor előzetes bejelentés nélkül jelentek meg.

A Semcorp alapkőletétele (b-j): Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, James Shih, a SEMCORP csoport nemzetközi projektekért felelős igazgatója, Pósán László, a térség akkori országgyűlési képviselője, dr. Papp László, Debrecen polgármestere Fotó: Semcorp

A hatóság megállapítása szerint “a beépített tűzoltó berendezés működését biztosító szivattyú üzemképtelen volt, egy-egy aceton, illetve oxigén koncentrációérzékelő mellett szabálytalan térfogatszázalék-hígítás volt kialakítva, valamint a bevonatoló épület védelmét ellátó habbaloltó sprinkler berendezéshez szükséges vízbetáp ágvezeték folyamatos nyitott állapota sem volt biztosított” – olvasható a közleményben.

Hangsúlyozták: ezek olyan szabálytalanságok, amely miatt a személy- és vagyonbiztonság nem garantált, ezért a hatóság minden tevékenységet azonnali hatállyal megtiltott a telephely teljes területén. Emlékeztettek arra: míg a környezetvédelmi hatóság június 24-én meghozott felfüggesztő döntése a gyártástól független tevékenységeket nem érintette, addig a tűzvédelmi hatóság pénteki határozata már minden tevékenységet megtilt a Semcorpnál.

A hatóság döntése egészen addig érvényben marad, amíg a beépített habbal oltó tűzoltó berendezés folyamatos és üzemszerű működése nem lesz biztosított – közölte a kormányhivatal. Hozzátették: a döntés – a jövőbeni téves jelzések elkerülése érdekében – a tervezési és üzemeltetési tevékenység felülvizsgálatára is kötelezi a vállalatot.

A lítiumionakkumulátor-elválasztófilmet gyártó kínai Semcorp Hungary Kft. csütörtök délelőtt jelezte: független szakértők bevonásával minden részletre kiterjedő, tényfeltáró vizsgálatot indít, amelynek célja annak kiderítése, milyen körülmények vezettek a társaságnál tapasztalt környezetvédelmi problémák kialakulásához.

Felfüggesztik a Semcorp debreceni gyárának tevékenységét

A debreceni önkormányzat csütörtök délutáni közleményében nemkívánatosnak nevezte a városban a Semcorp tevékenységét, és arra szólította fel a kínai vállalatot, hogy fejezze be a tevékenységét, telepítse azt át más gyártási helyszínre, valamint haladéktalanul kezdje meg a teljeskörű környezeti kármentesítést.

A tüntetők felelősségre vonnák a gyárakat beengedőket is

Betelt a pohár! címmel szervezett tüntetést pénteken a tiszta vízért és az egészségért a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület a debreceni Városháza előtt. Kozma Éva, az egyesület alapítója beszédében kiemelte, nincs elég víz az országban, az akkumulátorgyáraknak pedig sok kell, és nem csak elhasználhatják, hanem szennyezhetik is a vizeket. Arra hívta fel a figyelmet, hogy már egy egyszeri szennyezés is több száz évre veheti el a vizet az itt élőktől.

Arról beszélt, felelősségre kell vonni azokat, akik az engedélyeket kiadták, és azokat, akik beengedték a szennyező gyárakat. Azonnali fizikai kármentesítést és teljes tényfeltárást kért, továbbá a teljes déli gazdasági övezet monitoring kútjainak független vizsgálatát a keresztszennyezések felderítése érdekében, valamint betekintést a laboreredményekbe. Hozzátette: a kormánynak azt javasolják, hogy az akkumulátorgyárakat vegyék le a jelentős infrastrukturális listáról.

A tüntetést a Semcorp debreceni gyárának területén történt környezetszennyezést követően szervezték meg. A hatósági mintavételek szerint több monitoring kútban és talajvízmintában jelentős határérték-túllépéseket mértek. Ismertetésük szerint az egyik mintában az alumínium koncentrációja a megengedett határérték több mint tizenháromezerszeresét érte el, emellett arzént, ólmot, kadmiumot, nikkelt, krómot, kobaltot, mangánt és más fémeket is kimutattak. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal ezt követően azonnali hatállyal felfüggesztette a gyár tevékenységét, valamint kármentesítési és tényfeltárási eljárást rendelt el. Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester tárgyalt a cég vezetőivel és kijelentette, hogy a Semcorp tevékenysége nem kívánatos Debrecenben, ezért felszólította a vállalatot a város elhagyására.

Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a debreceni polgármesternek “egyetlen lehetősége van: távozik azonnal a hivatalából”. Hozzátette: Papp László 12 éve vezeti Debrecent, és teljesen egyértelműen személyes és politikai felelősséget visel azért, ami a városban történik. A kormányfő szerint a polgármesternek tudomása volt az óriási szennyezésekről és a határérték-túllépésekről.

MTI

Piscitelli szerződését nem hosszabbítja meg az Újpest

Távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-től Riccardo Piscitelli, mivel az olasz kapus kedden (ma) lejáró szerződését nem hosszabbította

Nagykanizsán kezdi az új idényt a Diósgyőr

Az újonc FC Nagykanizsa otthonában lép pályára az előző szezonban még élvonalbeli Diósgyőr a labdarúgó NB II következő idényének első

Russell diadalmaskodott Spielbergben

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. A pole pozícióból rajtolt, 28 éves pilótának

Az MTVA lehet a befutó az NB I jogaiért, a klubok is megérezhetik a döntést

Az MLSZ közvetítési jogokra kiírt pályázatának eredménye nemcsak a televíziós piacot, hanem a hazai labdarúgóklubok gazdálkodását is jelentősen befolyásolhatja. Bár

YouTube csatorna

Archívum