Közösségi oldalak

Belföld

Állítólag nem látta, hogy milyen jelzést ad a fénysorompó! – Na de a vonatot se?

Összeütközött egy teherautó és egy személyvonat Mezőhegyes külterületen. A sofőr elmondása szerint nem látta jól, hogy milyen jelzést mutat a fényjelző berendezés, mégsem lassított. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2023. szeptember 6-án 9 óra 40 perc körül Mezőhegyes külterületén, ahol tehergépkocsi személyvonattal ütközött. A balesetben a vonat egyik utasa könnyebben megsérült és az anyagi kár is jelentős lett. A tehergépkocsi motortere teljesen megsemmisült, a motorvonat pedig kisiklott és az árokban állt meg. A teherautó vezetője elmondta a rendőröknek, hogy látta ugyan a fényjelző berendezést, de azt nem, hogy milyen színnel világít, mert rásütött a nap.

Ennek ellenére nem lassított, amikor pedig már meglátta a közeledő vonatot, késő volt. Elismerte, hogy hibázott, mert nem volt körültekintő, nem győződött meg arról, hogy áthaladhat-e a vasúti kereszteződésen. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni vétség gyanúja miatt indított eljárást ellene. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az eset kapcsán a rendőrség felhívja a figyelmet a vasúti átjárók megközelítésére és az áthaladásra vonatkozó szabályok betartásának fontosságára. Az átjárókat mindig nagyon figyelmesen kell megközelíteni. Ha van teljes vagy félsorompó és leengedték azt, vagy éppen csukódik lefelé, semmiképpen nem szabad a sínekre lépni, a síneken áthajtani. Akkor is tilos kikerülni a sorompót és átmenni az átjárón, ha még nem látszik a közeledő vonat. Ha fénysorompó van és tilos jelzést ad, pirosan villog, mindenképpen meg kell állni! Minden átjárónál alaposan körül kell nézni, annál is inkább, mert ha vonat gyalogossal, kerékpárossal, vagy bármilyen más járművel ütközik, nagy esélye van annak, hogy a baleset súlyos, vagy végzetes következménnyel jár. Ráadásul a vonatvezetők, ha bármi vagy bárki a szerelvény elé kerül, nem tudják olyan gyorsan megállítani a vonatot, mint a közúti járműveket.

Hat gólt kapott és kiesett a címvédő Paks – MOL Magyar Kupa eredmények

A legutóbbi két kiírást megnyerő Paks hazai pályán 6–2-re kikapott a Diósgyőrtől a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Alaposan meglepte

MOL Magyar Kupa – A címvédő Paks a negyeddöntőbe jutással lábalna ki a hullámvölgyből

A legutóbbi két kiírást megnyerő Paksi FC hazai pályán játszik a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Diósgyőrrel, s továbbjutásával

Megdolgoztatná a Fradit a csákvári kapitány

Idén összeálltak a csillagok Csákváron, a rutinos maghoz kiváló fiatalok érkeztek a Puskás Akadémiától, és a nagyszerű mixnek hála akár

Őrületes mérkőzésen nyert a City – Szoboszlai gólt szerzett, és piros lapot kapott

Szoboszlai Dominik nagyszerű szabadrúgásgóljával vezetést szerzett a Liverpool, mégis 2-1-es vereséget szenvedett a vendég Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság 25.

YouTube csatorna