Közösségi oldalak

Belföld

A tulajdonos orra elől lopták el az autót Szarvason

A tulajdonos orra elől vitt el egy autót egy férfi Szarvason. Csak pár száz métert tudott megtenni vele, és kénytelen volt átülni a zöldből egy fehér csíkos autóba. A rendőrség vádemelést javasol ellene.

Elhajtott egy nő autójával egy férfi 2024. november 21-én késő délután Szarvason. A nő az utcán leveleket söpört, az élettársa volt a kocsijával. Csupán pár percre állt meg, hogy válthassanak egymással néhány szót, és az autóban benne maradt az indítókulcs. Egy férfi odament, bepattant a vezetőülésre és elhajtott.

A tulajdonos rögtön hívta a rendőrséget, így nem jutott vele messzire, pár száz métert tudott csak megtenni. Mire a nő és élettársa odaértek a kocsihoz, a gyanúsított már a rendőrautóban ült. Kihallgatásán nem tudott magyarázatot adni tettére. Elmondta, hogy tisztában van azzal, hogy idegen autót elvenni bűncselekmény, mégis megtette, és utóbb nagyon sajnálja a dolgot. A kocsi sértetlenül került vissza a gazdájához.

A Szarvasi Rendőrkapitányság a férfi ellen jármű önkényes elvétele miatt büntetőeljárást indított, és az ügy iratait 2025. február 12-én vádemelési javaslattal küldte el az ügyészségnek. Emellett a férfinek azért is felelnie kell, mert jogosítvány nélkül vezetett – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum