Közösségi oldalak

Belföld

549 forintos vásárlásból lett közel 20 ezer forintos csalás Békéscsabán

Szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 36 és egy 37 éves, Budapesten élő nővel szemben, akik trükkös módszerrel valósítottak meg csalásokat.

A vádirati tényállás szerint a két terhelt a jövedelmüket évek óta vagyon elleni bűncselekmények és tulajdon elleni szabálysértések elkövetésével egészítik ki akként, hogy az ország különböző településein üzletek, benzinkutak, gyógyfürdők, illetve más árusító helyek alkalmazásában álló eladókat, pénztárosokat ejtenek tévedésbe oly módon, hogy azt a látszatot keltik, miszerint a megvásárolni kívánt termékek vételárát jóval nagyobb címlettel, jellemzően 20.000 forintos bankjeggyel kívánják rendezni. A vásárlás során azonban a bankjegyet – az eladók figyelmét elterelve – mégsem adják át, hanem észrevétlenül visszahelyezik a táskájukba vagy pénztárcájukba, a megtévesztett alkalmazott pedig a valójában át sem adott nagy címletű bankjegyből ad visszajárót, illetve a megvásárolni kívánt terméket is átadja a terhelteknek abban a hiszemben, hogy annak vételárát megfizették.

Így történt ez 2024. december 03-án is, amikor a terheltek egy békéscsabai üzemanyagtöltő állomás üzletébe tértek be, ahol kiválasztottak egy 549.-Ft értékű dobozos energiaitalt és a pénztárhoz mentek. Egyikük – fizetési szándékot színlelve – elővett a pénztárcájából egy 20.000 forintos címletű bankjegyet, de a pénzt nem adta át a pénztárosnak, csupán egy 50 forintos érmét, miszerint ad inkább „aprót”. Eközben folyamatosan siettette a pénztárost, mialatt észrevétlenül visszatette a tárcájába a korábban elővett bankjegyet, társa pedig különböző kérdésekkel elterelte a pénztáros figyelmét. A terheltek által megtévesztett pénztáros – anélkül, hogy a pénzt ténylegesen megkapta volna – 20.000 forintból adott visszajárót. A terheltek a pénztárostól kapott 19.500 forint készpénzzel és az energiaitallal – fizetés nélkül – sietve távoztak a töltőállomásról, még mielőtt a pénztáros a csalást észlelhette volna – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

Menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Azonnali hatállyal menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A klub közleménye szerint a vezetőség

Elveszítette veretlenségét a listavezető Soroksár

Az első helyen álló Soroksár SC 5-2-re kikapott hétfőn a BVSC-Zugló vendégeként a labdarúgó NB II kilencedik fordulójának zárómérkőzésén, így

YouTube csatorna

Archívum